„A német emberek nagy része a legtöbb torna előtt fanyalog, hogy mennyire gyenge a válogatottjuk. Aztán egyszer csak azt veszik észre, hogy a kedvenceik egészen az elődöntőig jutottak" – mondta a svéd szakember, majd hozzáfűzte: „És hogy miért van ez? Nagyrészt a küzdeni tudásuknak köszönhetik. Ez az oka annak, hogy soha, de soha nem szabad leírni a Nationalelfet!" A 2001 és 2006 között a háromoroszlánosok padján ülő szövetségi kapitány egykori munkaadóinak is odaszólt kissé: „A németek mások, mint az angolok. A szigetországban az emberek azt hiszik, hogy az ő válogatottjuk a legerősebb, ennek ellenére régóta mindig elbotlanak már az elődöntőt megelőzően." A 62 éves Eriksson szerint két nagy esélyese van a dél-afrikai világbajnokságnak, de több együttes is képes lehet a végső sikerre: „Az én favoritjaim Spanyolország és Brazília. De mellettük a németeknek és az angoloknak is jó válogatottjuk van, így akár ők is megnyerhetik a tornát." (spox.com/de)
Eriksson nagyra becsüli a német válogatottat
Elefántcsontpart szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson a Die Welt című lapnak adott interjújában elmondta: nagyra tartja a Nationalelfet, amely véleménye szerint akár meg is nyerheti a világbajnokságot.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!