Érdekességek az osztrák bajnokság 36. fordulójából

Múlt hét csütörtökén véget ért az osztrák labdarúgó bajnokság 2009/2010-es szezonja. A záró forduló volt hivatott dönteni az első három helyezés sorsáról és ennek megfelelően a semleges szemlélő számára is bőven akadt érdeklődésre számot tartó esemény. A Salzburg négy éven belül megszerezte harmadik bajnoki címét, harmadik helyezett csapat még soha nem gyűjtött annyi pontot, mint az SK Rapid Wien, Tomas Jun 18 pontig jutott a kanadai táblázaton 21 meccs alatt, Michael Tieber lőtte a szezon utolsó gólját, Patrick Niklas a szezonban második kapura lövéséből második találatát szerezte.

SK Puntigamer Sturm Graz–FC Red Bull Salzburg 0–2 A Red Bull Salzburg végül a többi meccs eredményétől függetlenül meg tudta védeni bajnoki címét. Az utóbbi négy évben ez a „Bikák” harmadik bajnoki címe. Giovanni Trapattoni és Jacobson Co Adriaanse után ezúttal Huub Stevens vezette sikerre a Mozart-városi alakulatot. Ami a Sturm és a Salzburg mérkőzéseit illeti, 2007 áprilisa óta először tudott az idegenben játszó fél nyerni, salzburgi szempontból a legjobbkor. A bajnok vendégként 33 pontot gyűjtött és ezzel a liga legerősebb csapata lett idegenben. A Puntigamer Sturm ebben a szezonban a lehetséges 12-ből mindössze egy pontot szerzett a Salzburg ellen – nem volt a bajnokságban még egy olyan csapat, amely ellen a graziak ilyen gyengén teljesítettek volna. A Sturm elvesztette két utolsó meccsét az idényben – a 2010-es naptári évben idáig még nem kaptak ki kétszer zsinórban a stájerországiak. A Salzburg szerencsehozója Simon Cziommer: a „Bikák” mindig megnyerték bajnoki meccsüket, ha Cziommer eredményes volt a találkozón.
SV Mattersburg–SK Rapid Wien 1–3 A Rapid minden idők legeredményesebb bronzérmeseként zárta a szezont. Harmadik helyezett csapat korábban még soha nem gyűjtött 73 pontot. Akárcsak a két legutóbbi, úgy az idei bajnokságban is 21 alkalommal győztek a zöld-fehérek. Ennél többször legutoljára az 1995/1996-os szezonban diadalmaskodtak a hütteldorfiak. A Rapid elleni vereség ellenére a Mattersburg sikeres és gondtalan szezont zárt – a csapat nyolc ponttal többet szerzett, mint a 2008/2009-es bajnokságban. Hamdi Salihi első mesterhármasát lőtte a bajnokságban. Összesítésben 49 bajnoki gólnál jár a labdarúgó. Steffen Hofmann középpályásként lett a bajnokság gólkirálya. 20 gólt korábban még soha nem lőtt a német légiós egy szezonban.
FK Austria Wien–SV Josko Ried 2–0 A három pontos rendszer bevezetése óta 75 pontjával az Austria Wien a legeredményesebb második helyezett. A lila-fehérek korábban soha nem szereztek ennyi pontot egy szezonban. Az Austria volt a tavasz legjobbja – a fővárosiak legutóbbi 11 meccsükből tízet megnyertek, egyszer játszottak döntetlent és egyszer hagyták el vesztesen a pályát. A Josko Ried zsinórban hetedik vereségét szenvedte el vendégként – két év óta ez a leghosszabb kudarcsorozata a riedieknek. Tomas Jun duplázott hazai közönség előtt. Az Austria 13 kapura lövéséből hét az ő nevéhez fűződik. A játékos csupán 21 meccsen lépett pályára bajnokságban, de kilenc találatával és kilenc gólpasszával 18 pontot gyűjtött a kanadai táblázaton.
KSV Superfund–LASK Linz 2–0 A linziek többet birtokolták a labdát (60%), a kapfenbergiek több párharcot nyertek (53%). Srdjan Pavlov juttatta vezetéshez a hazaiakat és kilenc találatával a kapfenbergiek legeredményesebb játékosa lett. Második a sorban hat góljával Deni Alar lett. A 2008/2009-es szezonban egy kapfenbergi játékos sem lőtt hatnál több gólt, így Pavlov a KSV első osztályú történelmének legeredményesebb támadója. Michael Tieber a hosszabbítás harmadik percében a 2009/2010-es szezon utolsó találatát szerezte. Ez a bajnoki évad 528. gólja volt, ami meccsenként majdnem 3 gólos átlagot jelent.
SK Austria Kelag Kärnten–SC Magna Wiener Neustadt 2–2 Az Austria Kelag Kärnten három év után búcsúzni kényszerül a legfelsőbb osztálytól. Az idei évadban 36 meccsen mindössze 15 pontot gyűjtöttek a karintiaiak. Ezt megelőzően csak a Vorwärts Steyr esett ki kevesebb ponttal. Az újonc SC Magna a szezont 47 ponttal az ötödik helyen zárta. Stefan Hierländer, aki a meccs egyik góljának szerzője volt, négyszer (fejjel háromszor) talált be a szezonban. Patrick Niklas harmadik bajnoki meccsén második gólját lőtte. A bajnokságban eddig összesen kétszer lőtt kapura, mindkét próbálkozás eredményre vezetett.
(Simkó Balázs IMPIRE Sports & Facts, www.impire.de és www.bundesliga.at nyomán)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában