SV Josko Ried–SK Rapid Wien 1–3 A 2008/2009-es szezonban a Josko Ried mindkét hazai találkozóját megnyerte a Rapid ellen, a jelenleg zajló pontvadászatban mindössze egy döntetlenre volt képes a zöld-fekete alakulat a fővárosiak ellen. A 2008/2009-es szezonban az SV Josko Ried volt az egyetlen csapat az osztrák bajnokságban, amely mind a 18 mérkőzésén veretlen maradt hazai pályán. Az idei évadban a riediek már hat hazai meccsükön hagyták el vesztesen a pályát. A Rapid zsinórban negyedik győzelmét aratta – Peter Pacult irányítása alatt (2006 szeptembere óta) csak kétszer produkált ennél hosszabb győzelmi sorozatot a rekordbajnok. Branko Boskovic juttatta 1–0-ás vezetéshez csapatát és ő készítette elő a második zöld-fehér gólt is. A montenegrói légiósnak a szezonban játszott 22 mérkőzésén ez volt az első találata. Boskovic legutóbbi öt bajnoki találatát mind idegenbeli meccsen szerezte.
SK Austria Kelag Kärnten–FC Red Bull Salzburg 0–2 A bajnokság első és utolsó helyezettének mérkőzésén összesen 43 kapura lövést jegyeztek fel a statisztikusok. (A szezon eddigi rekordja 49 kapura lövés egy meccsen.) A karintiaiak 21, a salzburgiak 22 alkalommal veszélyeztették ellenfelük kapuját. Az Austria Kelag Kärnten zsinórban ötödik meccsén maradt alul a Salzburggal szemben. A Red Bull Salzburg az egyesület történelmében rekordnak számító, 18 meccsből álló veretlenségi sorozatot produkált. Ez utoljára az FC Paschingnak sikerült: a felső-ausztriai csapat 2003 novembere és 2004 júliusa között 20 mérkőzésen nem talált legyőzőre. Marc Janko 100. bajnoki meccsét játszotta a Salzburg színeiben. A találkozón a játékos egyik gólban sem vállalt szerepet, de ez nem ront statisztikai mutatóján, mely 96 gólt és gólpasszt jegyez a bajnokságban.
SV Mattersburg–KSV Superfund 3–1 A Mattersburg negyedik, KSV Superfund elleni hazai meccsén negyedik győzelmét ünnepelhette. A kapfenbergiek trénere korábbi munkaadója otthonában egyszerűen képtelen a pontszerzésre. A KSV Superfund hét bajnoki találkozó óta nem tud nyerni. Ez negatív csúcsnak számít a klub nem túl hosszú múltra visszatekintő első osztályú történetében. Hasonló szériára korábban csak a 2008/2009-es szezon (ebben az évadban szerepelt először a legmagasabb osztályban a klagenfurti alakulat) első hét fordulójában volt példa. A szünet előtt 4:12 volt a kapura lövési arány a mattersburgiak szemszögéből. Egyenlítő találatuk után, a félidő lefújása előtt röviddel, azonban a vendégek torpantak meg. A második félidőben először a 83. percben jutottak lehetőséghez a kapfenbergiek. A második játékrészben a kapura lövési arány már a hazaiak javára volt 8:3. Nem okozott meglepetést, hogy a vendégek egy szögletet követően szerezték találatukat. A 2009/2010-es szezonban csak a Salzburg és a „Sólymok” tudták minden hetedik sarokrúgásukat követően a kapuba juttatni a labdát. David Sencar 48. bajnoki találkozóján első fejesgólját szerezte.
LASK Linz–SC Magna Wr. Neustadt 1–1 A LASK két év elteltével tudott négy egymást követő bajnoki mérkőzésen veretlen maradni. Ellentmondást nem tűrő támadójátékuk ismeretében (6:1-es kapura lövési arány az utolsó 15 percben) a hazaiak megérdemelten szereztek pontot. A linziek kései egyenlítő találatát Lukas Kragl szerezte. A játékos először volt eredményes a bajnokság során. A kanadai táblázaton a fiatal játékos viszont már négy pontnál tart. A vendégek vezető gólját Diego Viana lőtte. Viana először volt eredményes a 2010-es naptári évben. Hetedik percben szerzett találata az újonc történetének leggyorsabb Bundesliga gólja volt.
FK Austria Wien–SK Puntigamer Sturm Graz 1–0 Az Austria Wien zsinórban negyedik alkalommal nyert 1–0-ra a bajnokságban. Hasonló, 1–0-ás győzelmekből álló sorozatot legutóbb az FC Tirol produkált még 2000 áprilisában és májusában. Tíz évvel ezelőtt a tiroliak öt egymást követő találkozón arattak ilyen arányú győzelmet. A lila-fehérek sikeresek, de az igazsághoz tartozik, hogy már kilenc meccs óta képtelenek egynél több gólt lőni bajnoki találkozón. Legutóbbi kilenc Bundesliga mérkőzésükön mindössze hat találatot jegyeznek Karl Daxbacher tanítványai. A fővárosiak először tudtak tíz pontot szerezni a graziak ellen egy bajnoki szezon során. A vendégek elmondhatják, hogy „több volt ebben a meccsben”: a kapura lövési arány 16:10, a labdabirtoklási arány 56-44%, a megnyert párharcok aránya 51-49% volt a stájerországiak javára. Egy hatalmas bírói tévedés miatt azonban a hazaiak nyerték a találkozót.
(Simkó Balázs IMPIRE Sports & Facts, www.impire.de és www.bundesliga.atnyomán)
Érdekességek az osztrák bajnokság 29. fordulójából
Az osztrák labdarúgó bajnokság 29. fordulója számos kuriózummal szolgált nyugati szomszédunk szurkolói és az osztrák labdarúgás iránt érdeklődő focirajongók számára: Az SK Rapid Wien negyedik győzelmét ünnepelhette zsinórban, a Red Bull Salzburg 18 mérkőzés óta veretlen, az SV Mattersburg negyedik hazai sikerének örülhetett a KSV Superfund ellen, Lukas Kragl negyedik alkalommal lőtt pontszerzést jelentő gólt, az Austria Wien zsinórban negyedik meccsét nyerte meg 1–0-ra.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!