FC Red Bull Salzburg–SV Mattersburg 2–0 Az egymás ellen játszott legutóbbi 11 találkozón a Mattersburg 10 alkalommal szenvedett vereséget a „Bikáktól”. A burgenlandiak nyolc találkozó óta képtelenek a pontszerzésre a Salzburg ellen. Nincs még egy klub a bajnokságban, amellyel szemben ilyen negatív szériát produkálna a Waltner Róbertet is a soraiban tudó egyesület. Marc Janko lőtte a hazaiak mindkét gólját, ezzel már negyedik alkalommal duplázott a szezon során. Jankonak a Mattersburg az egyik kedvenc ellenfele: 11 bajnoki találkozón már 12 alkalommal talált be a burgenlandiak kapujába. Első gólját egy beadás után szerezte a csatár. Ez volt a 15. találata és egyben a 15. akciógólja a szezonban. Másodszor egy szabadrúgás után kialakult helyzetből sikerült a kapuba találnia, erre idén még nem volt példa. Simon Cziommer adta be a labdát Janko első gólja előtt és a második találatot megelőző szabadrúgást is ő végezte el (a labda Afolabi fején csúszott meg). Cziommer a legutóbbi három bajnoki találkozón kezdőként lépett pályára és mindhárom meccsen legalább az egyik salzburgi gólban főszerepet vállalt.
SK Puntigamer Sturm Graz–KSV Superfund 1–1 A tavaszi idényt négy győzelemmel kezdte a Sturm, de a legutóbbi öt találkozójából mindössze egyet tudott megnyerni a grazi csapat. A KSV Superfund ebben a szezonban nem kapott ki Grazban. A UPC Arénában rendezett mindkét mérkőzés döntetlennel zárult. Hazai pályán viszont a Sturm ellenében kétszer is vesztesen hagyták el a játékteret a klagenfurtiak. A Sturm és Kapfenberg közötti nyolc stájerországi derbin csupán egyszer született hazai győzelem: még az előző szezon 16. fordulójában. A kapfenbergiek a meccsen hat sárga lapos figyelmeztetést kaptak, ebből ötöt az első félidőben. Először fordult elő a szezon során, hogy egy csapat az első félidőben öt sárgát gyűjtsön össze. Ez főleg annak tükrében érdekes, hogy az első 45 percben csak kilenc alkalommal szabálytalankodtak a „Sólymok”.
SK Rapid Wien–SK Austria Kelag Kärnten 1–0 A Rapid legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyet megnyert és 2010-ben először ünnepelhetett három sikert zsinórban a zöld-fehér gárda. A Kärnten kupasikere után visszatért minden a régi kerékvágásba: a karintiaik 12. egymás elleni bajnoki találkozójukon sem tudták legyőzni a fővárosiakat. A 12 meccsen 11 zöld-fehér győzelem született. Hamdi Salihit a jelenleg zajló szezonban minden csapatnak betalált már, kivéve az utolsó helyezettet. Az albán idegenlégióst későn küldték a játéktérre és mindössze négy labdaérintés után le is cserélték.
SV Josko Ried–LASK Linz 2–2 Az SV Josko Ried legutóbbi 11 bajnoki meccséből mindössze egyet tudott megnyerni. (A 24. fordulóban az SV Mattersburgot sikerült 3–0-ra legyőzniük a zöld-feketéknek.) A LASK három mérkőzés óta veretlen a bajnokságban – két éve volt erre példa legutoljára. Thomas Burgstaller igazi „öngól-specialista”. Már második öngólját szerezte ebben a szezonban, de az elmúlt évadban is kétszer vette be saját csapatának kapuját. A játékos mutatója: 57 mérkőzésen négy öngól. Rene Aufhauser hetedik, linzi színekben játszott mérkőzésén megszerezte második találatát. A Salzburgban az ősszel hét meccsen szerepelt a labdarúgó, de egyszer sem tudott gólt lőni.
SC Magna Wiener Neustadt–FK Austria Wien 0–1 Az Austria Wien a legutóbbi három találkozóján mindössze három gólt lőtt, de ezzel kilenc pontot szerzett. A bécsújhelyiek Peter Schöttel irányítása alatt három meccset veszítettek el, mindhármat 1–0-ra (egyszer a Mattersburg, kétszer az Austria ellen). Zlatko Junuzovic negyedik gólját lőtte a szezonban, a legutóbbi hármat Milenko Acimovic passzát követően. Milenko Acimovic 15. gólpasszát (ezúttal sarokkal) adta a szezonban. Ezzel a szlovén játékos saját, 2007/2008-as csúcsát állította be.
(Simkó Balázs IMPIRE Sports & Facts, www.impire.de és www.bundesliga.at nyomán)
Érdekességek az osztrák bajnokság 28. fordulójából
Szokásunknak megfelelően ismét összegyűjtöttük az osztrák labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójának érdeklődésre leginkább számot tartó eseményeit: a Red Bull Salzburg zsinórban nyolcadik egymás elleni találkozójukon is legyőzte az SV Mattersburgot, a KSV Superfund második döntetlenjét érte el a Sturm Graz vendégeként, Hamdi Salihi (SK Rapid Wien) lecserélése előtt mindössze négy alkalommal ért labdához, ismét öngólt vétett Thomas Burgstaller (SV Josko Ried), az Austria Wien zsinórban harmadik 1–0-ás győzelmét aratta.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!