A Borussia fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát az EL-ben
Az Európa-liga nyolcaddöntői közül az egyik legnagyobb érdeklődéssel a Borussia Dortmund és a Tottenham Hotspur párharcát várták a szurkolók. Az első találkozón azonban némi meglepetésre inkább az bizonyosodott be, hogy a két csapat nincs egy súlycsoportban, bármennyire sem gondoltuk volna ezt a párharc első felvonása előtt. A Borussia ugyanis háromgólos szerzett az első mérkőzésen, betalált Pierre-Emerick Aubameyang, rajta kívül pedig Marco Reus még kétszer mattolta a Premier League-ben a bajnoki címért küzdő londoni csapatot. Az első meccset tehát a Dortmund nagyon simán, 3-0-ra nyerte meg, és ezek után nehéz elképzelni, hogy a visszavágón még fordíthat a Tottenham. EL-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Borussia Dortmund – Tottenham 3-0 (Aubabeyang 30., Reus 61., 70.)
További eredmények: Basel – Sevilla 0-0 Fenerbahce – Braga 1-0 Sahtar Doneck – Anderlecht 3-1
