Eljöhet az idő, amikor Guardiola váltja Wengert

Arsene Wenger 1996 óta vezeti az Arsenalt. Bár korábban több alkalommal felvetődött, hogy távozik a csapattól, erre eddig nem került sor. A goal.com információi szerint 2016 nyarától Pep Guardiolának hívják majd az Arsenal menedzserét.

Wenger a trófeák tekintetében az Arsenal legsikeresebb edzője, míg a lejátszott meccseket tekintve a klubban leghosszabb ideig dolgozó edző. Ő az egyetlen nem brit edző, akinek sikerült egy szezon alatt megnyernie a Premier League-t és az FA Kupát, 1998-ban és 2002-ben. 2004-ben pedig az FA Premier League történetében egyedülálló módon sikerült veretlenül megnyernie az angol bajnokságot.

Tavaly azonban már összecsaptak a hullámok a feje felett, hiszen az Arsenal évekig nem nyert semmit – ám tavaly a csapat „behúzta” az FA Kupát, ezzel elcsendesedtek a Wenger leváltását erőltető hangok. Épp ezért meglepő, hogy most újra felerősödtek ezek, sőt, immár nevesítik is az új menedzser.
Guardiola egyébként korábban maga is kijelentette, hogy akár önként is távozhat Münchenből. – Barcelonában díjakat, kupákat nyertem. Ezért jöttem Münchenbe is. Egy olyan országba, kultúrába érkeztem, ahol teljesen másképp gondolkodnak a futballról, mint ott, ahol én születtem és nevelkedtem. Próbálom magamévá tenni ezeket a nézeteket, de közben azt szeretném, ha a környezetem is befogadná az én stílusomat. Ez egy hosszú folyamat, de a Bayernnél nincs idő éveket várni éveket várni sikerre. Pontrekorddal lettünk bajnokok, és megnyertük a kupát is, ami fantasztikus érzés, de nagy csalódás volt a Real Madrid elleni BL-búcsú. Nem az, hogy kiestünk, hanem ahogy. Éppen ezért, ha nem sikerül felülmúlnom az előző szezon sikereit, az idény végeztével új vezetőedző ülhet a helyemre – mondta Pep Guardiola, és ezen az sem változtat, hogy nem sokkal később Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető társaság gazdasági vezetője azt mondta, a spanyol tréner tőlük akár élete végéig lehet a Bayern edzője.

Persze, azt tudjuk, hogy az ilyen „szerelmi vallomások” csupán néhány vereségig tartanak, Guardiola pedig az elmúlt időben több alkalommal célzott arra, hogy nem hosszabbítja meg 2016-ban lejáró szerződését, hanem új kihívásokat keres majd Sőt, mint említettük, a goal.com már azt is tudja, London felé veszi az irányt.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában