Jan Oblak, az Atlético Madrid új kapusa
A fiatal, ámde nagyon tehetséges hálóőrért végül 16 millió eurót (ugyanennyi a kivásárlási ára is) fizet az Atlético Madrid, amely a Chelsea-hez távozó belga Thibaut Courtoist próbálja majd meg így pótolni. Oblak ötéves szerződést köt új csapatával, s bár a felek a múlt este már minden kérdésben megegyeztek egymással, a hivatalos bejelentésig a hétfői napot mindenképpen meg kell majd várni – írja az AS. Oblak érkezésével az Atlético erre a nyárra már biztosan lezárta a kapuskérdés, a szlovén hálóőr mellett ugyanis nemrég Miguel Ángel Moyát is sikerült szerződtetni a Getafétől, így ez a poszt mostanra telített lett. Az AS hozzáteszi, hogy az AS ezek után más posztokon próbál majd erősíteni csapatán, a következő kiszemelt egy másik Benfica-játékos, Gaitán, aki az első tervek szerint egy csereüzlet keretében érkezhet az idei BL-döntőshöz.