El Clásico előtt: fehér karácsony vagy Barca-feltámadás?

A hétvégén idén először csap össze egymással a spanyol bajnokság két óriása, a Barcelona és a Real Madrid. A várva várt találkozó előtt összeszedtünk öt-öt igazán szakmai érvet amellett, hogy miért az egyik, vagy miért a másik csapat lehet az El Clásico nyertese. 


Szombaton ismét kinyitják a színházat… (Fotó: fcbarcelona.com)


Ezért nyerhet a Barcelona: 1. Nehéz elképzelni, hogy 14 forduló után kilenc pont legyen a bajnokcsapat hátránya Az idény elején nem sokan fogadtak volna arra, hogy 13 forduló után máris hat pont lesz a bajnoki címvédő Barcelona hátránya a listavezető Real Madriddal szemben. Azonban hiába nem sziporkázik a Real sem, Zidane irányításával egymás után nyeri meg a meccseit, szemben a Barcelonával, amely a kisebb csapatok ellen is gyakran hullajt pontokat. Mégis, nehezen elképzelhető, hogy a két nagy csapat között ilyen rövid idő alatt ekkora különbség alakuljon ki. És a játékot elnézve lehet, hogy nem is lenne ez igazságos. 2. Az MSN-re mindig lehet számítani Ha létezik olyan pontja a Barcelonának, amely teljesen független a többi csapatrész teljesítményétől vagy aktuális formájától, akkor az a Messi, Suárez és Neymar által fémjelzett félelmetes támadóhármas. Sokan mondják róluk, ha ők jó napot fognak ki, mindegy mit csinálnak a többiek, az ellenfélnek kevés az esélye. Őszintén, nem nagyon tudunk ezzel a megállapítással vitatkozni. 3. A hazai pálya előnye Az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve nem mindig volt igaz, hogy az a csapat számít a Klasszikus esélyesének, amelyik hazai pályán játszik, történelmileg azonban ezzel a statisztikával még nem lehet vitába szállni. A Nou Camp közönsége ebben a helyzetben kétségkívül nagy segítség lehet a Barcelona számára, a Real Madridot pedig egy kicsit talán béníthatja is a hangulat – főleg akkor, ha Messiék szerzik majd meg a vezetést a találkozón. 4. A Real Madridnál sem minden tökéletes Bizony a listavezetőnél sem mindenki rózsaszínben látja a világot. A Real az idény elejétől kezdve elég sok gonddal küzd, a kritikusokat csak az csillapítja, hogy a csapat egymás után nyeri a meccseket, és magabiztosan vezeti a bajnokságot. A csapat játéka ugyanakkor hagy kívánnivalót maga után, ráadásul egy héttel a nagy meccs előtt már tudjuk, hogy Zidane az alapemberek közül nem számíthat Bale, Kroos, Morata és Casemiro játékára sem. A helyettesek pedig bár eddig mindig jól vizsgáztak, amikor lehetőséget kaptak, egy El Clásicón azért egészen más helyzet lesz megmutatni, mire képesek valójában. 5. A nagyobb motiváció A Barcelonának ezen a meccsen csak a győzelem lehet elfogadható eredmény, minden más a Real Madrid számára lenne kedvező. Ezért azt sejtjük, hogy az MSN erre a meccsre pörög majd fel igazán, míg arra nem vennénk mérget, hogy Cristiano Ronaldóék is ugyanerre a találkozóra időzítik a legjobb formájukat. Ha pedig a Barca-sztárok igazán égnek, és tűzbe mennek Luis Enrique-ért, a Realnak biztosan nagyon nehéz dolga lesz. Ezért nyerhet a Real Madrid: 1. Az előjelek egyértelműen Zidane-éknak kedveznek A Barcelonáról mindenki csak rosszat írt az elmúlt hetekben, a csapat ezernyi bajjal küzd a nagy meccs előtt, viszont a Realnál látszólag minden rendben. Zidane az Atlético elleni városi derbin (0-3) azt is bebizonyította, hogy a nehezebb meccseken is tud újat húzni taktikailag, Cristiano Ronaldo pedig ugyancsak rácáfolt azokra, akik néhány gyengébb meccs után elhamarkodottan máris a visszaeséséről kezdtek el beszélni. A Real számára jók, nagyon is jók az előjelek. 2. Zidane már bizonyította, tudja a receptet a Barcelona ellen Amikor a két csapat legutóbb összecsapott egymással a Nou Campban, a Real hátrányból fordított a Barcelona ellen, és végül nyert 2-1-re – azaz Zidane egyszer már legyőzte a rivális vezetőedzőjét, Luis Enriquét. A két edző között amúgy eléggé sok a hasonlóság, hiszen például mindketten fiatalon kapták meg életük nagy feladatát, de eddig úgy tűnik, hogy a játékosoknál tényleges tekintélye csak Zidane-nak van, Luis Enrique inkább csak felküldi a csapatát a pályára, és anélkül, hogy különösebb unikumot hozzátenne a játékhoz, rábízza a klasszisokra a döntést. Zidane ezzel szemben gondolkodik a kispadnál, és belőle egyre jobban kinézzük, hogy a következő korszak egyik nagy edzőegyénisége lesz. 3. Cristiano Ronaldo Egy név, amely mindennél jobban determinálhatja a szombati szuperrangadót. Cristiano Ronaldo talán Messinél is jobban érzi ezeknek a találkozóknak az egyedi atmoszféráját, és úgy vesszük észre rajta, élvezi is ezeket a pillanatokat. Neki inkább plusz erőt ad, ha vagy kilencvenezren kifütyülik, szidalmazzák a Nou Campban, mert ilyenkor tudja igazán a legjobbját nyújtani. Legutóbb éppen az ő gólja döntött a Barcelona ellen, és most is van rá esély, hogy megvillan. Már csak azért is, mert a nehezebb idénykezdet után mostanra újra egyre jobb formában futballozik. 4. A Real azt játszhatja, amihez igazán ért A Barcelonának nem jó a döntetlen, kvázi nem teheti meg, hogy kivárásra játszik, és arra apellál, hogy majd a második félidőben egy talált góllal sikerül eldöntenie a meccset. A hazaiaknak bizony kötelességük lesz végig támadni ezen a meccsen, ami kedvezhet a Realnak, amely évek óta nagymesteri szinten alkalmazza a kontrajátékot. Ez a taktika most is nyerő lehet, még akkor is, ha Bale sérülés miatt kihagyja majd a találkozót. 5. A Realban bárki tud gólt szerezni, a Barcelonában csak az MSN Még ha Bale nem is játszhat, a gördülékeny támadásokért így is olyan játékosok felelnek a Realnál, mint Benzema, Cristiano Ronaldo, Isco vagy Modric. A Barcelona ezzel szemben hetek óta kínosan egyoldalú, mondhatjuk azt is, hogy ha az MSN nem oldja meg Enrique gondjait, akkor nincs senki, aki magára vállalja a támadások befejezését. Az persze igaz, hogy az MSN-nél nem is nagyon kell hatékonyabb fegyver, de azért a középpályát és a védelmet is figyelembe véve most elmondható: a Real játékosai – az élükön mondjuk a remek formában lévő Iscóval – sokkal több bajt okozhatnak az ellenfél kapuja előtt, mint fordítva.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában