– A szerdai, Vasas elleni edzőmérkőzés bizonyította, hogy sok olyan játékosunk van, akire lehet számítani. Ettől függetlenül ugyanabban a kezdőben gondolkodom, mint Mezőkövesden, nem szeretnék változtatni a győztes csapaton. Nagyon fontos meccs áll előttünk. Szervezett, fegyelmezett és kemény együttes érkezik Újpestre, sokat kell majd dolgozunk ellenük kilencven percen keresztül. Nem lesz könnyű, de folytatni szeretnénk a múlt héten megkezdett győzelmi sorozatot. Azt megígérhetem, hogy a játékosok mindent megtesznek majd a klubért és a szurkolókért vasárnap is. Bízom benne, hogy ugyanolyan fantasztikus támogatást kapunk a tábortól, mint a múlt héten kétszer is, és sokan kijönnek majd a Megyeri útra ebben a nehéz helyzetben. Velük sokkal erősebbek vagyunk és együtt mindenkit legyőzhetünk hazai pályán – mondta Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu-n.
– Biztos vagyok abban, hogy egyik csapat sem fog taktikázni, hanem őszinte támadófocival célozza meg a három pontot. Idén már kétszer, a Kaposvár és a Mezőkövesd ellen is láttam az újpestieket személyesen és vannak videofelvételek is. Hasonló stílusban játszunk, kemény letámadásra és szervezett ellenfélre számítok. Kabát Péter és Dušan Vasiljevic személyében van két rutinos játékosuk, ami nálunk hiányzik néha, azonban a DVTK jobb csapat, amit be kell bizonyítani a pályán. Létfontosságú a három pont megszerzése, hogy továbbra is a tabella élmezőnyében maradjunk. Mi továbbra is minden meccsen győzelemre játszunk, bárki is legyen az ellenfél és bárhol kerüljön sor a találkozóra. Azt gondolom, hogy jó erőben vagyunk és egy nagy lehetőség áll előttünk, amit szeretnénk kihasználni – elemezte az esélyeket Szivics a dvtk.eu-n.
Egyetért a két edző: ebből jó meccs lehet


A legfontosabb információ: lesz ma mérkőzés a Megyeri úton. Legalábbis jelen állás szerint. Délután 16 óra 30 perckor az NB I-es tagságért a zöld asztal mellett küzdő Újpest a dobogóra vágyó Diósgyőrt fogadja.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!