A spanyol FC Barcelona hétvégi madridi 2–1-es fiaskója után csupán a Bayer Leverkusen csapata mondhatja el magáról a négy nagyból (Premier League, Serie A, La Liga), hogy a 2009/2010-es bajnoki kiírásban nem talált még legyőzőre. Az angol Chelsea négy, az olasz Internazionale két vereségnél jár ebben a szezonban. Egész Európában, a Leverkusenen kívül, a Dzsudzsák Balázst is soraiban tudó PSV Eindhoven, valamint a Sparta Prague csapatának hasonló a statisztikája.
Jupp Heynckes gárdája 13 alkalommal szerzett három pontot és 9-szer osztozkodott aktuális ellenfelével, így 45 pont begyűjtésével vezeti a Bundesligát, gyorsan tegyük hozzá, hogy csak jobb gólkülönbségének köszönhetően, mivel a második Bayern München is 45 pontos: 14 győzelemmel, 6 döntetlennel és 2 vereséggel.
Sokan osztják José Mourinho – az Internazionale vezetőedzője – véleményét, miszerint jobb egyszer kikapni, mint sorozatban döntetlent játszani, hisz egy vereség három pont veszteséget jelent, viszont egynél több döntetlen már négy illetve több ponthullajtást eredményez, és nem kell matematikaprofesszornak lenni ahhoz, hogy összegezzük, négy az több mint három.
Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint a Leverkusen és a Bayern pontegyenlősége, viszont abban is biztosak lehetünk, hogy ettől még nem fognak a gyógyszergyáriak esténként altató pirulákhoz nyúlni álmatlanságuk miatt. Ugyanakkor, ha folytatják sorozatukat és továbbra is veretlenek maradnak, de a nyert meccsek száma nem üt el lényegesen a döntetlent hozó meccsekétől, könnyen megeshet, hogy „hibátlanul” ugyan, de másodikak lesznek a bajorok mögött, amihez persze az is kell, hogy a Bayern is folytassa menetelését.
Mindenesetre, ha a következő fordulóban a Werder Bremen ellen sem kapnak ki Heynckes mester tanítványai, akkor egy 21 éves rekordot állíthatnak be, ugyanis utoljára 1988/1989-es idényben volt arra példa, hogy egy csapat (Bayern München) az idény elejétől számítva 23 játékhéten keresztül ne találjon legyőzőre.
Egyedül a Leverkusen veretlen
Európa négy topbajnoksága közül immár a Bundesliga éllovas Bayer Leverkusen büszkélkedhet egyedüliként veretlenségével.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!