Az első perctől kezdve uralni próbálta a játékot a Sturm Graz, ami sikerült is, több helyzetet tudtak kialakítani ellenfelüknél. A 35. percben éppen ezért hidegzuhanyként hathatott a hazaiakra a Kapfenberg vezető gólja, főleg, mert szempontjukból roppant balszerencsésen született: egy kapu előtti kavarodás után Mario Sonnleitner tisztázni akart, de a labdával a vendégek gólveszélyes játékosát, Srdjan Pavlovot találta meg. A 26 éves játékos ziccerben nem hibázott, és a szünetre is egygólos vendégvezetéssel vonultak a csapatok. A második félidőben folytatódott a graziak dominanciája, ekkor azonban már gólban is megmutatkozott a fekete-fehérek fölénye. Andreas Hölzl a szélről kitűnően találta meg az üresen maradt Roman Kienastot, aki idénybeli második találatával egyenlített. A gól után többet birtokolta a labdát a Sturm, komoly helyzetből viszont már csak egy adódott a hazaiak előtt, Samir Muratovic lövése azonban a kapufáról kifele pattant. Az egy ponttal egyértelműen a Kapfenberg lehet elégedettebb, a Sturm egy kötelező győzelmet szalasztott el. Sturm Graz – KSV Kapfenberg 1–1 UPC-Arena, 10756 néző Gól: R. Kienast (50.), ill. S. Pavlov (35.) Sárga lap: P. Hlinka (61.), K. Lavric (90.), ill. B. Hüttenbrenner (2.), R. Schellander (20.), M. Felfernig (22.), D. Sencar (33.), P. Osoinik (43.), M. Heinz (90.) (bundesliga.at) Galavits Patrik
Egy pontot elvittek Grazból a "Sólymok"
Hazai pályán csak 1–1-es döntetlenre futotta a Sturmnak a Kapfenberg ellen, pedig a graziak a vártnak megfelelően jobban játszottak a piros-fehéreknél.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!