Már csak két meccs választja el a csapatokat Milánótól
Manchester City – Real Madrid (kedd, 20.45) A Real Madrid 2010 óta nem hiányzott az elődöntőből a Bajnokok Ligájában, a City viszont ilyen messzire még sosem jutott a sorozatban. Ez alapján nagyon egyértelműnek tűnnek az esélyek, de ki tudja, talán éppen ezért lehet ez egy soha vissza nem térő lehetőség az angolok számára. Ha csak a keret minőségét vagy az idei eredményeket nézzük, akkor is nyilvánvalóan a Real Madrid a favorit, ráadásul Zinedine Zidane csapatát segítheti az is, hogy a visszavágót hazai pályán játszhatják. Most úgy tűnik, hogy a Real pont a legjobbkor kerül csúcsformába, a City pedig elsősorban a kiszámíthatatlanságában, no meg a Sergio Agüero, Kevin De Bruyne kettős hatékonyságában bízhat. A történelem azt mondja, a Real győzni jár Manchesterbe, ha ezen most sem tud változtatni a City, akkor a visszavágóra már nem sok nyitott kérdés fog maradni. Esélyek a továbbjutásra: 35% – 65% Atlético Madrid – Bayern München (szerda, 20.45) A második elődöntő két teljesen ellentétes stílus, másfajta felfogás csatáját hozza majd. Az Atlético Madridnál idén sincs masszívabban védekező csapat Európában, Pep Guardiola pedig mintha mostanra tudta volna csúcsra fejleszteni a Barcelonából hozott stílusát a Bayern Münchennél. A Bayern lehet kipihentebb állapotban, de fanatikus közönsége már sokszor átsegítette a nehéz pillanatokon az Atléticót. A két csapat az 1974-es BEK-döntőben találkozott egymással utoljára, akkor a Bayern megismételt mérkőzést követően nyerte meg a trófeát. Most ez az a párharc, amelyet előzetesen lehetetlenség megtippelni, annyira kevesen múlhat, melyik csapat lesz ott a milánói döntőben. Esélyek a továbbjutásra: 49% – 51%