Dzurják József véleménye: „Nemrég valaki megkeresett, és felvetette, hogy talán a műfűnek is lehet köze ahhoz, hogy 2010-ben leukémiás lettem. Arról is hallottam, hogy mostanában itthon és külföldön is egyre többen lesznek betegek állítólag csak a műfű miatt, azonban az is igaz, hogy minden kétséget kizáróan ezt eddig senkinek sem sikerült bebizonyítania. Nem tagadom, alapvetően én is örülök neki, hogy Magyarországon egyre több ilyen pálya épült az elmúlt években, ez jó, hiszen a sportág érdekeit szolgálja.” (…)
Ha már nem hoznak lázba a kötött pulcsik… Ünnepelj a TippmixPro-val!
Végh Gábor véleménye: „Bátran kijelenthetem, hogy nem szüntetném meg a műfüves labdarúgópályákat, sőt már a felvetést is teljesen abszurdnak gondolom, mivel semmilyen káros hatásuk nincsen. Én is tudok róla, hogy a sajtóban egyfajta negatív kampány indult el az utóbbi időben, pedig a műfüves pályák ötven százalékkal még jobb feltételeket is tudnak nyújtani, mint a hagyományos borításúak. Ismerem az ezzel kapcsolatos alaptalan híreket, teljesen kizárható, hogy a műfű szilikózist, leukémiát vagy akármilyen más betegséget idézzen elő.” (…)
Egészségre is veszélyes műfüves pályák? Megszüntetné őket?

A hírek szerint az egészségre is veszélyesek az egyre népszerűbb műfüves futballpályák. Az FFT Leshatár című rovatában a REAC vezetőedzőjét, Dzurják Józsefet, illetve a sportpályákat kivitelező Pharos '95 Kft. ügyvezetőjét, Végh Gábort kérdeztük erről.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!