Az UEFA immár 9. alkalommal rendezte meg a szövetségi kapitányok éves tanácskozását, a rendezvénynek a spanyol főváros adott otthont. A konferencián elsősorban szakmai kérdésekről esett szó, a résztvevők megvitatták a nyári világbajnokság tapasztalatait, elemezték a torna statisztikáit, illetve részletesen megismerhették a spanyol képzési rendszert is. A rendezvényt Michel Platini, az UEFA elnöke nyitotta meg, és a három nap során előadást tartott többek között Vicente del Bosque, a világbajnok spanyol válogatott szövetségi kapitánya, a vb-ezüstérmes holland válogatottat irányító Bert van Marwijk, a vb-bronzérmes német nemzeti csapat szakvezetője, Joachim Löw, a vb-, és BL-győztes egykori olasz szövetségi kapitány, Marcello Lippi, valamint a klubszinten és válogatott szinten egyaránt nagy tapasztalattal rendelkező Fabio Capello és Ottmar Hitzfeld is. Az mlsz.hu Egervári Sándort kérte meg, hogy számoljon be a rendezvény tapasztalatairól. – A szakmai konferencia fő témája a 2010-es világbajnokság szakmai összegzése volt. A FIFA és az UEFA technikai bizottsága által összeállított szakmai anyag fő irányvonala a 2006-os és 2010-es vb tapasztalatainak összehasonlítása volt, megfogalmazták az elmúlt évek trendjeit, illetve azt, hogy miben változott, és merre mozdult a nemzetközi labdarúgás a két torna között, mindezt rengeteg statisztikai adattal alátámasztva. Az előadásokon elhangzottak rendkívül hasznos információk is, hiszen a szövetségi kapitányok közül nem mindenki tud hozzáférni ezekhez a statisztikai adatokhoz. A világbajnokságon sikeresen szereplő válogatottak szövetségi kapitányai komoly elemzéseket adtak elő saját munkájukról, Del Bosque, Van Marwijk, és Löw is beszélt a vb kulcsmomentumairól, megosztották a tornára való felkészülés nehézségeit, illetve arról is beszámoltak, miként próbálták megoldani azokat, esetleg mit tennének másként utólag. Nagyon érdekes volt Marcello Lippi elemzése is, hiszen ő más megközelítésből számolt be a világbajnokságról, lévén csapatával nem szerepelt jól. Rendkívül őszintén, magas fokú önkontroll mellett beszélt saját hibáiról is, elismerte, hogy néhány dologban tévedett, és másként kellett volna döntenie. Előadása példamutató volt, minden kolléga nagyra értékelte elemzését. A konferencia során a szövetségi kapitányokat is megkérdezték néhány fontos kérdésről, így a gólbíró, és a videotechnika alkalmazásáról is. A vb-n nagy port kavaró témában a szakma véleménye egységes, a kapitányok egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy a rendelkezésre álló technikai vívmányokat használni kell a labdarúgásban. Bepillantást nyerhettünk a spanyol utánpótlás-képzés helyzetébe is, ismertették a képzési rendszer struktúráját, illetve a mintegy tíz évre visszanyúló szakmai programjukat is. Spanyolországban sikeresen működik a rendszer, és ez a csapatok eredményein is lemérhető. Az elhangzott információk közül sokat érdemes megfontolni, felhasználni, de a legfontosabb, hogy a megfelelő feltételek itthon is folyamatosak legyenek, hosszú távon számíthasson rájuk a szakma. A Bozsik-program során kiválasztott korosztály bizonyított nálunk is, ennek legjobb példája a tavalyi U20-as vb-bronzérem is. Összességében rendkívül hasznos volt ez a három nap, olyannyira, hogy szeretnénk a hazai szakemberek számára is közkinccsé tenni azt a terjedelmes anyagot, amit a rendelkezésünkre bocsátottak. Reményeink szerint a későbbiekben előadások, beszélgetések formájában megoszthatjuk a magyar kollégákkal a konferencia legfontosabb megállapításait, tapasztalatait.
mlsz.hu
Egervári Sándor hasznos tapasztalatokkal tért haza Madridból
Az UEFA szeptember 20. és 22. között Madridban tartotta meg hagyományos edzőkonferenciáját, amelyre a kontinens labdarúgó-válogatottjainak szövetségi kapitányai kaptak meghívót. A háromnapos rendezvényen Egervári Sándor mellett Bazsánt József technikai igazgató vett részt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!