Egerben játssza következő meccsét az NB II-es válogatott

Egykori futballfellegvárakban lép pályára a következő hónapokban a magyar másodosztály ligaválogatottja. Az első állomás a hevesi megyeszékhely, ahol az NB III Mátra Csoportjában szereplő Eger FC lesz az ellenfél.

A Mátyus János és Pető Zoltán által trenírozott gárda szerdán 13 órakor lép pályára az egykor az NB I-et is megjárt egri csapattal szemben. A találkozó különlegessége az lesz, hogy a 78 éves Csernyi Géza fogja vezetni a mérkőzés első perceit, aki 57 éven keresztül volt futballbíró, ezzel a teljesítménnyel pedig bekerült a Guinnes Rekordok könyvébe. Az összecsapásra várhatóan a város vezetői is kilátogatnak, rajtuk kívül nagyon sok gyermeket és szülőt várnak a lelátóra.

Az NB II-es ligaválogatott kerete: Balikó Milán (SZTK-Erima), Somodi Bence (Kazincbarcika) – kapusok; Szamosszegi Gábor (Makó), Ferenc Dániel (Tatabánya), Pál Szabolcs (MTK II), Fellai József (Kaposvölgye), Turcsik Tamás (ZTE II), Soós Márkó (Budapest Honvéd II), Dancs Roland (REAC), Ködöböcz Csaba (Vecsés), Hauser Dániel (MTK II), Kis László (Hajdúböszörmény), Rédei Milán (SZTK-Erima), Deme Imre (Tatabánya), Bogdány Csaba (Mezőkövesd), Farkas János (Tatabánya), Urbin Péter (Bőcs), Pölöskei Péter (REAC) – mezőnyjátékosok.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában