Jótékony hatású, a hányattatott sorsú emberek ilyenkor igazi sztároknak érezhetik magukat, királyi ellátásban részesülnek legalább pár napig,amíg a torna tart. Ezúttal Mexikóváros adott otthont az eseménynek, amelyen a magyar férfi, illetőleg női válogatott is képviselte kis hazánk szegény, fedél nélküli embereit. Azonban úgy tűnik, a Magyar Labdarúgó Szövetséget alaposan megvezették a tornával kapcsolatban, hiszen a foci24.com oknyomozó munkája során kiderült, hogy a válogatottban három jelenlegi, illetve egykori NBI-es játékos is szerephez jutott. Három olyan játékos, aki nem, hogy nem hajléktalan, de jó családi háttérrel rendelkezik, szerető közegben, pihe-puha ágyban hajthatja le napmint nap a fejét. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a férfi csapatnál robbant a bomba, hanem a nőinél, ahol egy jelenleg is az NBI-ben szereplő játékos, valamint két, a most is a hazai futsal bajnokságban játszó labdarúgó lépett pályára. Nem kell nagy nyomozótehetség ahhoz, hogy ezeknek a lányoknak a nevét a hazai sportéletben felfedezzük, elég csak az MLSZ elektronikus adatbankjában keresgélni, s máris ráakadunkGleich Barbara,Farkas KlaudiaésÁgas Dorottyanevére. Mind szerepeltek, illetve szerepelnek a magyar bajnokságban (kettő a futsal, egy a nagypályás élvonalban), s egyikük se hajléktalan. Szögezzük le azonban: szerepvállalásukért csak köszönet jár, hiszen jó ügyet szolgáltak, hibát nem ők követtek el!
A teljes cikk a Foci24-en olvasható!
Durva sztori: hajléktalanná vált három magyar válogatott!
Ritka pillanat, hogy egy magyar válogatott kapcsán mindenki a szolidaritásról beszél, s valóban úgy érzi, hogy a jó ügy mellé kell állni. Márpedig az évről évre megrendezésre kerülő Hajléktalan Világbajnokság ilyen esemény.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!