Újra együtt a nagy csapat! (Fotó: fradi.hu)
Tolna megyében, Böde Dani szűkebb pátriájában, a kitűnő halászléről is elhíresült Dunakömlődön lép pályára vasárnap délután az FTC öregfiúk labdarúgó-csapata. A 16.30-kor kezdődő mérkőzést a néhai klubelnök, Wall János tiszteletére rendezik, aki óriási Ferencváros-szurkoló volt. Keller József vezetésével a Ferencvárost ezúttal is több generáció tagjai képviselik, a hetvenes, a nyolcvanas évekből és a Bajnokok Ligájában szerepelt együttesből egyaránt láthatnak játékosokat a nézők, így többek közt a már említett Keller Józsefet, továbbá Rab Tibort, Nyilas Eleket, Deszatnik Pétert, Zsivóczky Gyulát, Szenes Sándort, Páling Zsoltot, s másokat is. Az FTC küldöttsége már jóval a kezdés előtt Dunakömlődre érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt és azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, fotózásra az egykori kedvencekkel.
