Fotó: mlsz.hu
Lejátszotta első nemzetközi mérkőzését az 1999-es születésű focistákból álló magyar U15-ös válogatott. Korolovszky György szövetségi edző együttese az elmúlt hónapok kiválasztási folyamata után nemrégiben állt össze, és már az első nemzetközi összecsapásán remek játékkal rukkolt elő. A mieink jelentős labdabirtoklási fölényben játszottak a találkozón, s noha a zuhogó eső és a csúszós pálya nem kedvezett válogatottunk stílusának, több nagy lehetőséget is sikerült kialakítanunk a hazai kapu előtt, a szlovákokat nem egyszer nagyszerűen védő kapusuk mentette meg a kapott góltól. A második félidőben sem változott a meccs képe, a szlovákok kontrákból próbáltak veszélyeztetni (egy-két alkalommal ők is közel jártak a vezetés megszerzéséhez), míg a mieink kombinatív, sok passzra épülő focit játszottunk. A gólszerzésre az utolsó pillanatban is megvolt az esélyünk, de nem volt szerencsénk a befejezéseknél, így gólnélküli döntetlennel ért véget a meccs. – A körülmények alaposan megnehezítették a dolgunkat, hiába játszottunk jó talajú pályán, az egész napos esőzés nem tett jót a mérkőzésnek – mondta a találkozó után Korolovszky György. – Nagyon elégedett vagyok a csapattal, ilyen életkorban ritkán látható ennyire érett teljesítmény a futballpályákon. Egy hosszú tanulási folyamat legelején járunk, de az már most látszik, hogy minden poszton kiváló képességű focisták alkotják az együttest. Jó iramú, színvonalas meccsen vagyunk túl, ha a fiatalok gyakrabban tudnának ilyen ritmusú mérkőzéseket játszani, az rendkívül sokat jelentene a fejlődésük szempontjából. A két csapat csütörtökön délben, Lipóton ismét megmérkőzik egymással. Szlovákia-Magyarország 0-0 Magyarország: Varga Ádám – Bolla Bendegúz (Bacsó Attila, 71.), Takács Zsombor, Virág Ákos, Kiliti Róbert (Horváth Marcell, 76.) – Kun Bertalan, Takács Martin (Androsch André, 71.), Puskás Martin (Orsós Richárd, 54.) – Horváth Emil (Kugli Ákos, 41.), Szabó Levente (Szakály Benjámin, 54.), Bévárdi Zsombor
