A Fradi kezdett aktívabban a vezetést mégis a Rákóczi szerezte meg. Okuka akarta beadni a labdát, ami lecsúszott a lábáról. Szerencséjére Ranilovic belenézett a napba, így a kapuba ütötte a felé tartó labdát. 1-0. A bekapott gól sem zavarta meg a Ferencvárost, irányította a mérkőzést és próbálta nyomás alatt tartani a hazaiakat. Junior sokat szerelt és jó labdákat adott társainak. Ugyan kevés alkalommal jutott el kapura lövésig a Fradi, és ezeket Abdi nem is találta el jól. A 27. percben Balog beadása Andrezinhonál kötött ki, akinek a lövését blokkolták a védők. A lepattanó Felipe Felix elé került, aki a kapufát is érintve a jobb alsóba lőtt. 1-1. A középkezdést hamar elvégezték a kaposváriak, próbálták kihasználni, hogy a vendég játékosok még frissítőt tartottak a kispadnál. A Fradi játékosai visszaértek, ami után Maróti tisztázott. A 34. minutumban egy hazai szabálytalanság után nagy lökdösődés alakult ki a pályán. Fojtogatás, kisebb rugdosódás, végül egy sárga Okukának és Felipe Felixnek, aki csak békíteni akart. Kicsit kicsúszott az irányítás Kassai Viktor kezéből, hiszen az eset után inkább egymásra vadásztak a felek a pályán, következmények nélkül. A félidő hajrájára ismét a foi került a főszerepbe. A 42. percben Hegedűs kapott remek labdát, amit 25 méterről kapura tűzött. Ranilovic már verve volt, de szerencséjére a kapufán csattant a löket.
A fordulás után negyedóráig semmi érdemleges nem történt a pályán. Ám a 61. percben egy remek baloldali beívelés után Grumics öt méterről kapásból mellé lőtt. A kirúgás után szabadrúgáshoz jutott a Fradi, aminek a végén Csizmadia fejesét hatalmas bravúrral védte ki Posza. A kipattanót Csizmadia, Morales és Otten is megpróbálta a kapuba kotorni, de Kassai szabálytalanság miatt lefújta az akciót. Egy rossz ferencvárosi kirúgás után Pericshez került a labda, aki nem volt lesen, így rávezette a labdát Ranilovicra. Cszimadia a másik oldalról hiába igyekezett, már nem tudott menteni. Perics végül kilőtte a hosszú alsót. 2-1.A Fradi most sem tört meg a kapott góltól és rátett egy lapáttal. A 81. percben vitatható szabadrúgáshoz jutottak a fővárosiak. A labda mögé Otten állt, és 25 méterről a kapuba helyezett. 2-2. Négy perccel a vége előtt egy beadást Csizmadia a saját kapujára lőtte a labdát, Ranilovic óriási bravúrral tolta ki a labdát.
Nemzeti Bajnokság, első forduló Kaposvári Rákóczi – Ferencvárosi TC 2-2 (1-1) Rákóczi Stadion, 5000 néző. Vezette: Kassai Viktor.
Kaposvár: Posza, Hegedűs D., Grumics, Kulcsár (Farkas 78.), Gujics, Zsók, Pavlovics (Dzsawad 56.), Katona (Perics 63.), Okuka, Pedro, Bank Ferencváros: Ranilovic – Otten, Morales, Józsi (Fülöp 74.), Felipe Felix (Allison 67., Andrezinho, Junior, Abdi (Pölöskei 79.), Maróti, Balog, Csizmadia
Gólszerzők: Felipe Felix (27.), Otten (82.) ill. Ranilovic (6., öngól), Perics (73.) Sárga lapok: Felipe Felix (34.) ill. Zsók (28.), Okuka (34.), Grumics (45.)
Tolnai Balázs
(fotó: ftc.hu)