A mifocink.com cikke szerint az MLSZ az elmúlt időben nem hozott egyetlen, felelős döntést sem, és erre az Újpest tulajdonosa is rájött. "Roderick Duchâtelet ugyanis elmondta, a szövetségnek az elmúlt hónapban mindig volt egy újabb és újabb követelése a licencátadással szemben, és amikor az azt Újpest teljesítette, döntés helyett újabb feltétellel állt elő. És láss csodát, pontosan ez történt legutóbb is. A szövetség azt mondta, abban az esetben áldását adja a licencátadásra, ha az Újpest kifizeti azt az adóhátralékot, mely immár bizonyítottan bűncselekményből származik. A szövetség akkor került bajba, amikor az anyaklub UTE erre garanciát vállalt. Mert dönteni kellett volna. De az MLSZ eddig még példátlan lépésre szánta el magát. A döntést az idő közben kijelöl vagyonfelügyelőre bízta. Figyelem, leírom még egyszer: A Magyar Labdarúgó Szövetség egy NB I-es klubot érintő sportszakmai kérdésben nem hozott felelős döntést, inkább azt egy futballszakmában teljesen járatlan gazdasági szakember nyakába varta." – olvasható a cikkben, melyben a szerző összehasonlítja az ügyet a Vác, egy évvel ezelőtti ügyével. A teljes bejegyzést ide kattintva tudod elolvasni.
Döntésképtelenség


Amikor a nagyvállalatok topvezetőt választanak, az egyik legalapvetőbb tulajdonság az, hogy a jelölt tud-e önálló döntést hozni, képes-e felelősségteljesen gondolkozni. És dönteni, dönteni, dönteni. Az MLSZ vezetése ezen a héten ismét bebizonyította, erre képtelen. Ezért is tartunk ott, ahol tartunk. Sehol! - legalábbis a mifocink.com szerint.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!