Thomas Doll
A német szakember a Fradi.hu-n olvasható cikk szerint azt nyilatkozta a lefújást követően: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen fél perc után már vezettünk, pár perccel később pedig a második találatunkat is megszereztük. Fontos volt a korai gólszerzés, hiszen így nyugodtan játszhattunk. Nehéz volt ezen a talajon játszani, örülök, hogy senki sem sérült meg, és ilyen szempontból az ellenfél is dicséretet érdemel, nagyon sportszerűen futballozott. Az is pozitívum, hogy a fiatalok éltek a lehetőséggel. Örülünk a továbbjutásnak.”
