A Marseille edzőjének, Didier Deschamps-nak a 2010–2011-es szezon végén lejár a szerződése, de a bajnokcsapat mestere nem akar elmenni a kikötővárosból. „Itt akarok elérni különböző dolgokat középtávon” – mondta rejtélyesen a játékosként világ- és Európa-bajnok edző, aki valamivel konkrétabb volt, amikor hozzátette, hogy ha az elnök is hasonlóan gondolkodik, akkor leülhetnek újratárgyalni a szerződését.
A 32 éves Heinze elmondta, hogy most boldogabb, mint bármikor korábban, de nem tudja miért. „Talán azért, mert az OM 18 évet várt a bajnoki címre, talán azért, mert Didier Deschamps hitt bennem. Volt arról szó, hogy tavaly visszamegyek a PSG-be, de lehet, hogy úgy gondolták, hogy túl öreg vagyok. Az idő az én oldalamon áll. Páran nem hittek bennem, de a tény most az, hogy Gabriel Heinze francia bajnok a Marseille-el” – vélekedett az argentin válogatott. Heinze csak azért szomorú, mert Lucho González kimaradt az argentin vb-keretből. „Amikor legyőztük a Rennes-t átöleltem és azt mondtam neki: befogtad a szádat, nagyszerű ember vagy és remek futballista.” – a védő azt is hozzátette, hogy soha nem volt kétsége Lucho valódi képességeiről.
(ligue1.com)
Bolgár Gábor
Deschamps jövője Marseille-ben van
Didier Deschamps már a jövőjét tervezi, és egy interjúban elmondta, hogy maradna Marseille-ben. Gabi Heinze a francia bajnoki címet a legfontosabb trófeájának tartja.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!