Dr. Tóth Tamás, Budapest rendőr-főkapitánya:
– A mai napon egy olyan akcióról, olyan elfogásokról számolhatunk be, ami nemcsak a sportszerető embereket érdekelheti. A fővárosi rendőrség olyan személyeket állított elő, akik focimeccseken súlyos rendbontást, károkat okoztak. Az elmúlt hónapokban komoly erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy megtaláljuk azokat a felelősöket, akik az Újpest-FTC mérkőzésen több kirívó, a köznyugalmat súlyosan megzavaró eseményt követtek el. Sok információt gyűjtöttünk, mielőtt sor került az elfogásokra. A találkozó előtt valakik megkéseltek egy 17 éves fiatalembert. Ahogy eddig, úgy ezután is azon leszünk, hogy a meccsek ne félelemmel teljenek el. Mindent megteszünk a BRFK-nál, hogyha valaki balhézik, akkor minden esetben megtaláljuk az elkövetőket. Ha kell, akár hónapokkal később is, de minden rendbontó meglesz. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a meccsek biztosítására, hogy a sportélményt ne nyomják el a balhék.
Dr. Fülöp Valter rendőrezredes, a BRFK bűnügyi helyettese:
– A kés a gyávák fegyvere – tették ki a fradisták később a lelátón. Azok tették ki, akiknek elegük van abból, hogy a vandálok miatt a szurkolókat megbélyegezzék. A szurkoló ugyanis nem azonos a garázdaságot elkövető egyénekkel. Akik azt gondolták, hogy a tetteik következmény nélkül maradnak, azok súlyosan tévedtek. A tömegbe elvegyülve akkor hazamentek, de embereink nyomoztak, ma reggel pedig 7 helyszínen kopogtattak, és állítottak elő csoportos garázdasággal gyanúsított egyéneket. Ők székeket téptek fel, gyújtottak fel, dobáltak a pályára, és egytől öt évig terjedő szabadságvesztés várhat rájuk, mivel megalapozott gyanúja van a nyilvános rendezvényen történt garázdaságnak. Az ellen a személy ellen, aki egy 17 éves fiút támadott meg orvul a metróaluljáróban, országos elfogatóparancsot adtunk ki, mindenhol láthatóak lesznek a fotók.Van még 4 beazonosítatlan személy, akiket továbbra is keresünk a meccs kapcsán, egyúttal szeretnénk köszönetet mondani azoknak a ferencvárosi és újpesti vezetőknek is, akik segítették, segítik a hatóságok munkáját.
(Üllői 129)
Derbi: Öt hónap után újabb rendőri akciók
Közös sajtótájékoztatót tartott az MLSZ és a Budapesti Rendőrfőkapitány, melynek legfőbb témája az Újpest - Fradival kapcsolatos rendbontások és az azokkal kapcsolatos nyomozás fejleményei.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!