A középhátvéd egyetlen bajnoki mérkőzést volt kénytelen kihagyni eltiltás miatt. A Fradi-szurkolók ráadásul megválasztották az ősz legjobb védőjének.
A találgatások végére azzal tett pontot Csaba, hogy a Facebook közösségi oldalon a következő újévi köszöntőt publikálta: – Minden kedves ismerősömnek nagyon boldog új évet kívánok! És akik feltették azt a kérdést hogy elmegyek a Fraditól, azoknak azt üzenem, hogy maradok a Ferencvárosban!!
Csizmadia Csaba az év utolsó napjait gyermekkori barátjaival töltötte a Hargitán. A védő kipihente magát és már várja a felkészülést.
– Négy éve szinte ugyanazzal a társasággal búcsúztatjuk az óévet, fantasztikus környezetben – mondta Csizi az ftc.hu-nak. – Ilyenkor van alkalmam azokkal a régi cimborákkal találkoznom, akikkel év közben csak ritkán. Nagyokat sétáltunk a természetben, szánkóztunk és főztünk, vagyis leginkább én főztem a többieknek. Nagyon jól teltek az év utolsó napjai, most már várom a felkészülés kezdetét.
Csizmadia Csaba: maradok a Ferencvárosban!
A téli szünet alatt több külföldi csapatnál is felvetődött a Ferencváros védőjének a neve, mint lehetséges igazolás. Nem csoda, hiszen Csizmadia Csaba a Fradi egyik legjobbjának bizonyult az őszi szezonban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!