Tovább borulnak a kispadok a Soproni Ligában. Vasárnap Újpesten, míg szerdán Diósgyőrben történt – az eredmények alapján várható – váltás vezetőedzői poszton, ma pedig Kecskeméten változott meg a szakmai stáb összetétele.
A KTE Labdarúgó Kft. tulajdonosai nem elégedettek azzal az eredménnyel, amit a csapat a tavaszi bajnoki fordulókban elért, ezért kedden a vezetőedzővel közösen értékelték a tapasztalataikat. Ezt követően született meg a döntés, amelynek értelmében a klub, és Csertői Aurél vezetőedző közös megegyezéssel felbontotta a szakember szerződését. A KTE tulajdonosai, és a klub vezetői elismerik Csertői magas szintű edzői kvalitásait, és további pályafutásához sok sikert kívánnak.
A KTE-Ereco új vezetőedzője Urbányi István lett, szerződése 2011. június 30-ig érvényes. Segítője Czéh László, Erdei Sándor, és Visinka Ede marad. Urbányi már ma délután edzést tart a csapatnak.
A 43. születésnapját jövő szombaton ünneplő, pro-licences képesítésű tréner az Újpest kispadján mutatkozott be az NB I-ben 2006 nyarán, ahol 2008-ig irányította a lilák szakmai munkáját. Legutóbb a Maldív-Szigeteken, szövetségi kapitányként ténykedett.
(KTE.hu)
Csertői Aurélt Urbányi István váltja a KTE kispadján
Öt napon belül a harmadik edzőváltás történt a Soproni Liga csapatainál! Amíg azonban az újpesti, és a diósgyőri edzőcsere semmilyen meglepetést nem okozott, addig a Kecskeméten történt váltás meglehetősen váratlan.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!