Cristiano Ronaldo harmadik Aranylabdáját szerezheti ma este
A tavalyi győztes azt mondta, a legszebb az lenne számára, ha mind a három Aranylabda-aspiráns – vagyis rajta kívül Lionel Messi és Manuel Neuer is – egyszer egy csapatban futballozna: „Szeretnék egy csapatban játszani Messivel és Neuerrel, szerintem fantasztikus lenne. Remélem, egyszer mindhárman játszhatunk majd együtt” – mondta. Céljaira áttérve elmondta, 2015-ben szeretné megismételni a tavalyi év eredményeit, vagyis: „Sok gólt lőni, sok trófeát nyerni, sok egyéni címet gyűjteni és sok gólpasszt adni.”
Nem hoznak lázba a kötött pulcsik? A TippmixPro-tól jó meccseket kapsz karácsonyra!
Arról, hogy mit jelent számára az Aranylabda, CR7 azt mondta: „Számomra nem egy cél megnyerni az Aranylabdát. Természetesen örülnék annak, ha én lennék a győztes, de ez nekem nem kötelezettség. Minden évben megpróbálok még jobb lenni, de a legfontosabb a csapat. Mert ha nem nyerünk semmit, nem lennék itt” – magyarázta.