Iker Casillas is elutazik Párizsba
A királyi gárda kapusa lassan közel a visszatéréshez, de még nem annyira, hogy meghívót kapjon a válogatott keretébe. Del Bosque a finnek elleni vb-selejtezőn Víctor Valdésnek szavazott bizalmat a kapuban, és minden jel arra utal, hogy a franciák elleni sorsdöntő találkozón is a Barcelona kapusával kezdődik majd a "La Roja" összeállítása.
Casillas azonban a kritikus pillanatban maximálisan a csapat mellett van – ezt mutatja, hogy a portás elkíséri csapattársait a mérkőzés színhelyére, s bár pályára biztosan nem fog lépni, Páriszban szorít majd a spanyolok sikeréért, s lelkileg támogatja Xaviékat.
A Real Madrid 1-ese egyébként a legnehezebb meccseken klubcsapatában is hasonlóan cselekedett: sérülés miatt ugyan a Barcelona és a Manchester United ellen sem segíthetett csapatán a pályán, ennek ellenére mindkét találkozót a helyszínen tekintette meg. Ez a szokás akkor bevált, a madridiak ugyanis mindkét találkozót megnyerték…