Cristiano Ronaldo hallani sem akar a PSG érdeklődéséről
A Real Madrid klasszisa néhány nappal a BL-döntő előtt, a La Sexta nevű spanyol kereskedelmi televíziónak adott interjút, amelyben többek között a jövőjéről beszélt: „A Real Madridból fogok visszavonulni, legalább 15 éven belül… Valamikor 41 éves koromban, vagy ennek a környékén szeretném abbahagyni” – kezdte nevetve az interjút CR7. A folytatásban hozzátette: „Készen állok a műveletre, ha a Real Madrid hosszabbítani szeretne velem. Mindenképpen itt szeretném folytatni. Voltak remek időszakok, és néhány rossz pillanat is, de amíg négy évvel ezelőtt még nem voltam boldog, most azt mondhatom, hogy teljes a boldogságom, és nem látok számomra jobb klubot, mint a Real Madrid. Nincs más lehetőség. A többi klub felejtsen el…”