Werder Bremen – 1. FC Nürnberg 15:30 (Eurosport2, felvételről 17:30-kor) A hétközi kupabúcsú után a bajnokságban jó szereplését folytatná a brémai csapat, amelynek erre kiváló lehetősége van a Nürnberg ellen. A piros-fehérek ellen kifejezetten jól megy a Werdernek, utóbbi hét hazai mérkőzését kivétel nélkül megnyerte a Weser-parti csapat a jelenleg 12 pontos ellenféllel szemben. A Nürnberg mindenesetre ezúttal nem ígérekezik könnyű ellenfélnek, mivel az 1. FC utolsó három mérkőzéséből kettőt is megnyert, ráadásul a Schalke és a Wolfsburg skalpját gyűjtötték be a középmezőnyben tanyázó együttes játékosai. VfL Wolfsburg – VfB Stuttgart 15:30 (Eurosport2) Aligha számoltak ilyen gyermeteg kezdéssel Wolfsburgban és Stuttgartban. A 2007-es és a 2009-es bajnok egyaránt kritikán alul teljesített az eddig eltelt kilenc fordulóban, de most egymás ellen bizonyíthatnak. A Stuttgart története során eddig csak egyszer kezdett még ennél is gyengébben szezont, az 1974/75-ös kiírásban két győzelemmel álltak a Svábok kilenc forduló után és rossz előjel, hogy akkor kiesett az élvonalból a VfB. A Wolfsburg utolsó három meccsén képtelen volt nyerni, ráadásul ha a Dzeko, Grafite, Diego támadótrióját kikapcsolják nincs, aki átvegye a gólszerző szerepét. Az előbb említett három játékos a VfL eddigi 15 góljából 14-et szerzett, rajtuk kívül csak Kahlenberg tudott betalálni az ellenfelek kapujába. 1. FC Köln – Hamburger SV 15:30 Utolsó helyezettként, mindössze egy győzelemmel várja a Hamburg elleni összecsapást a Köln. Podolskiék eddig öt pontot szorgoskodtak össze, ami a legkevesebb a bajnokságban, egy esetleges HSV elleni siker azonban az alsóház sűrűsége miatt sokat segíthet a Kecskések helyzetén. A Hamburg, miután megállította a Mainz győzelmi sorozatát múlt héten döntetlent játszott a Bayernnel, és a visszatérő Mladen Petriccsel minden bizonnyal három ponttal szeretnének távozni Kölnből. Az 1. FC gyenge szereplése miatt Zvonimir Soldót kirúgták és tudjuk, egy edzőváltás után nem ritka, hogy egy csapat új erőre kap. A kölni szurkolóknak mindenesetre ez adhat reményt a jobb erőkből álló HSV ellen. 1. FC Kaiserslautern – Borussia Mönchengladbach 15:30 Ígéretesen kezdte az idényt a ’Lautern, az utóbbi öt mérkőzésén azonban öt zakóba futott bele, így már csak egy helyre van a kieső zónától, amelyet nagy meglepetésre a bajnokságot a salátástál megszerzésének álmával kezdő Schalke kezd. A Borussia Mönchengladbach szénája sem áll túl jól, a fekete-fehérek mindössze a 17. helyen szerénykednek. Utolsó előtti helyezésüket többek között annak is köszönhetik, hogy a Bundesliga „leggólerősebb” védelmét állítják ki: a Borussia kilenc forduló alatt 27 gólt kapott, amely toronymagasan a legtöbb az egész bajnokságban. A Mönchengladbach belga kapusa, Logan Bailly 55 Bundesliga-meccsén 106 gólt kapott, ami azt jelenti, hogy átlagban 47 percenként kellett saját kapujából kihalászni a labdát. A ’Lauternnél becsületbeli ügy a győzelem: egyrészről a klub még sosem kapott ki zsinórban hatszor, másrészről a stadion névadója, Fritz Walter holnap lenne 90 éves. FC St. Pauli – Eintracht Frankfurt 15:30 Soha nem rajtolt még ilyen jól a St. Pauli, a kilenc kör alatt gyűjtött 13 pont klubrekordnak számít. A jó szereplés folytatása nehéz lesz a Frankfurt ellen, amely kitűnő formában várja a hamburgi kirándulást. A Majna-parti csapat utolsó négy meccsén veretlen maradt és ugyanúgy 10 pontot gyűjtött, mint a Werder vagy a Dortmund. A várakozáson felüli teljesítmény ellenére a St. Pauli eddig mindössze egyszer nyert otthon és az eddig hét gólos Teofanisz Gekasz tartása nem lesz könnyű feladat, ráadásul a St. Pauli edzője, Holger Stanislawski játékosként sem ápol szép emlékeket a Frankfurtról: négyszer játszott a piros-fehérek ellen, de csak egyszer tudta győztesen elhagyni a pályát. Schalke 04 – Bayer Leverkusen 18:30 (Eurosport2) Igazán emlékezetesre sikerült a Schalke utolsó hazai győzelme a Leverkusen ellen. A Királykékek 2006 februárjában 7–4-re győzték le a Gyógyszergyáriakat az utóbbi 28 év leggólgazdagabb Bundesliga-mérkőzésén. A Bayer legyőzése ismét égetően fontos lenne Gelsenkirchenben, hiszen a Raúllal és Huntelaarral felálló együttes még mindig kieső helyen szerénykedik, és ha nem kezdi el a felzárkózást még a minimálisan kitűzött nemzetközi szereplést érő helyek is messzire kerülhetnek. A Leverkusen pechére az előző fordulóban Szalaiék éppen ellenük bizonyították, hogy nem ingatta meg őket az szezonbeli első vereségük, ráadásul a Schalkéban minden bizonnyal kezdeni fog Raúl, aki tudja, hogy kell bevenni a Bayer kapuját: a 2002-es BL-fináléban ő szerezte a Real Madrid vezető találatát. Galavits Patrik
Bundesliga: szombati beharangozó
A Bayern München tegnapi győzelmével elkezdte a felzárkózást, de hogy valóban tud-e közelíteni az élmezőnyhöz, az a riválisok mai eredményeitől függ.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!