FC Bayern München – Hamburger SV 1–0 Louis van Gaal (FC Bayern München): „Jó érzés ismét listavezetőnek lenni. Külön szép, hogy éppen saját publikumunk előtt és a születésnapon sikerült az élre állni. Úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Taktikailag nagyon kemény meccs volt, a Hamburg részéről is. A HSV-nek nagyon jó csapata van, és a konkurenseink közé tartozik.” Bruno Labbadia (Hamburger SV): „Ribéry akciója döntött. Kiegyenlített játék volt, kis szerencsével az első félidőben betalálhattunk volna. Sokszor apróságokon múlik egy mérkőzés, de még mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy elindíthatunk egy szériát, ami végül meghozza gyümölcsét.” Hannover 96 – VfL Wolfsburg 0–1 Mirko Slomka (Hannover 96): „Ma nagyon szenvedélyesen és lelkesen vezettünk támadásokat. Sokszor megforgattak védekezésben, amire számítottunk is, ennek ellenére jól tartottuk magunkat, és taktikailag is jól játszottunk. Szenzációs egységet alkottunk a szurkolóinkkal. Az első félidőben meg kellett volna szereznünk a vezetést, de sajnos nem sikerült. A csapat csalódottsága ezek után természetesen nagy, de észrevették, hogy lépést tudnak tartani a Bundesligával.” Lorenz-Günther Köstner (VfL Wolfsburg): „A csütörtöki Európa-liga meccs után az volt a legfőbb cél, hogy ezen a mérkőzésen is jól teljesítsünk. Egységesek akartunk maradni, valamint Dzekót és Grafitét minél többször támadásba akartuk hozni. Tudtuk, hogy az ellenfél sarokba van szorítva – a Hannovert a közönség is fantasztikusan támogatta –, ezért volt fontos 0–0-val szünetre menni. Aztán kis szerencsével ugyan, de a legjobb pillanatban sikerült a 0–1, és megint csak szerencse kellett ahhoz is, hogy ne legyen 1–1 a végeredmény.” (bundesliga.de)
Bundesliga: Edzői nyilatkozatok
A Bundesliga 24. fordulójában mindkét vasárnapi mérkőzésén egy-egy gól döntött, amiből sejteni lehet, hogy a nyílt játék helyett, inkább a taktikai húzások domináltak. Lássuk, hogy vélekednek a meccsekről azok, akik a taktikai hadrendet felállították, maguk az edzők.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!