Eintracht Frankfurt – Schalke 04 (TV: Eurosport2 17:30 Felvételről 60 percben) Az első ilyen találkozón az Eintracht Frankfurt fogadja a Schalke 04 csapatát. A Frankfurt erős középcsapatként teljesít az idei évben, sőt az utolsó három mérkőzését megnyerve kivívta magának a tiszteletet. Felix Magath alakulata messze van tavalyi formájától, szemléltető, ha azt mondjuk, az elmúlt fordulóban elmozdult a kieső helyről. A két csapat egymás elleni mérlege kiegyenlített, a vendégek kettővel többször örülhettek a három pontnak, úgy, hogy az utóbbi években nem vesztettek pontot az Eintracht ellen. Ebben most is reménykedhetnek, hisz Magath egyik kedvenc ellenfeléhez látogatnak – 16 ellenük vívott összecsapáson 12-szer győzött, kétszer játszott döntetlent, és kétszer szenvedett vereséget aktuális csapatával. Mindkét gárdában vannak gólfelelősök – a házigazdáknál Theofanisz Gekasz, a vendégeknél Klaas-Jan Huntelaar –, akik remélhetőleg ma is betalálnak, a semleges szurkolók kedvéért minél többször. Borussia Mönchengladbach – Werder Bremen (TV: Eurosport2 15:30 ÉLŐ) Két egyaránt hektikusan szereplő csapat találkozik egymással a 9. fordulóban. A házigazda Borussia Mönchengladbach egyelőre nem képes a folyamatos jó teljesítményre, ezt egyetlen idei győzelme igazolja, ugyanakkor a nagycsapatok ellen mindig jó egy ikszre. Nincs ez másképp a Werder Bremennél, ahol Thomas Schaaf még mindig keresi a csapat igazi arcát, de csaknem sikerül megtalálni. A vendégek joggal remélhetik, hogy három ponttal a zsebben vehetik hazafelé az irányt, hisz aktuális vendéglátójuk hat bajnoki óta nyeretlen. A statisztika, ha hajszálnyit is, de a Werder felé billen, ugyanakkor a Gladbach feltűnően jól teljesít, ha a brémaiak látogatják, öt szezon óta veretlen ellenük hazai pályán, és átlagban kétszer betalál. Délután kiderül érnek-e valamit a számok, vagy az aktuális forma dönt. SC Freiburg – 1. FC Kaiserslautern Alsóházi rangadónak is nevezhetjük a két csapat randevúját, azonban még is inkább egy szürke Bundesliga-meccsnek tűnhet első ránézésre. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy mindkét alakulat játszott már parázs mérkőzéseket, és ha gólra éhes arcukat mutatják ma, háló nem marad érintetlenül. A hazaiak aduásza a góllövőlista vezetője, Papiss Demba Cissé lehet, míg a vendégek az öt góllal harmadik Srdjan Lakic lábában bízhatnak. Jó hír, hogy a Freiburg idén nem tud döntetlent játszani, vagy nyer, vagy veszít, és a Kaiserslauternre sem a pontosztozkodás jellemző, tehát döntés fog születni, remélhetőleg sok góllal kiegészítve, hogy a szürkeség helyett, fényárban ússzon a meccs után egyik vagy másik csapat. Hannover 96 – 1. FC Köln Erősen döntetlen szagú találkozó elé néznek a klub szurkolói, igaz, ezt a tabellára tekintve nem lehet egyértelműen kijelenteni, mivel a Hannover fényévekre van a Kölntől. A vendégek csupán egyszer, az újonc St. Pauli ellen tudtak nyerni, míg a házigazdák négyszer is begyűjtötték a három pontot. A számok nem húznak egyik irányba sem, teljesen kiegyenlített a két klub egymás elleni mérlege, már csak ezért is az iksz lebeg a levegőben. Ugyanakkor nagy szükség van Kölnben mindhárom pontra, hisz a 17., azaz a kieső helyen toporog az együttes, ami ha sokáig így marad, Zvonimir Soldo állásába kerülhet. 1. FC Nürnberg – VfL Wolfsburg (TV: Eurosport2 Felvételről 45 percben) A Wolfsburggal ellentétben a Nürnberg tudja, hogyan kell egy kétgólos előnyt megtartani – 24 éve nem kaptak ki ekkora fórból. A farkasok ellenben idén már kétszer is, a Bayer Leverkusen és a Mainz ellen, ekkora előnyből veszítettek. Ennek a statisztikai adaléknak azonban nem sok esélye van, hogy ma is továbbíródik. A Wolfsburg jönne, látna, győzne, ezzel szemben a Nürnberg várna, védekezne, és úgy győzne. Ennél egyszerűbb módja nem igen van a taktikai hadrend körülírásának, és a két csapatot ismerve, ez így is lesz. A frankok egy ponttal lemaradva követik a Wolfsburgot, és nincs nagyobb vágyuk, mint hogy eléjük kerüljenek, a vendégek viszont megkezdenék végre a felzárkózást az élboly irányában. Hogy aztán ki kerül ki győztesen a párharcból, nehezen megjósolható, mindenesetre ha Dzeko és Grafite nem gondoskodnak a gólzáporról, nem sok gólörömöt láthat a publikum. Pócza Máté
Bundesliga 9. forduló, szombat – beharangozó
A Bundesliga 9. fordulójában elkerülték a „nagy” meccsek a szombati játéknapot, van viszont öt olyan mérkőzés, amely ennek ellenére is izgalmasnak ígérkezik, többek között a jól rajtoló meglepetéscsapatok miatt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!