Böde Dániel két góljával fordítottunk Feröer-szigetek ellen (Fotó: MLSZ – Facebook)
Azzal a tudattal fogadtuk a Groupama Arénában a feröeri válogatottat, hogy ha nyerünk, szinte biztosan ott leszünk az Eb-n, legjobb csoportharmadikként. A kezdőcsapat összeállításával aztán mindenkit meglepett Berns Storck szövetségi kapitány: az egész heti „bödézés” és „némethkrisztiánozás” után egyik jó formában lévő csatárunk sem került be a csapatba, az egy szem csatár a Lengyelországban szintén ragyogóan játszó Nikolics Nemanja volt. Bekerült viszont a Belfastban viszonylag jó benyomást keltő Nagy Ádám, valamint Bódi Ádám a jobbszélre, aki most először volt válogatott. Storck mester meglepetése után aztán a feröeriek leptek meg minket: nagyon hamar kiderült, hogy nem csupán fizikálisan állnak fölöttünk, de nagyon labdabiztosak is. Az első negyedórában lényegében nem nyertünk fejpárbajt, és a támadójátékunk fantáziája mindössze abban merült ki, hogy egy előre passz után azonnal hátrapasszolt következett, Dzsudzsák Balázs pedig egymás után háromszor próbálta meg a bal oldalról beívelni a labdát, de egyszer sem sikerült neki. Különösen szembetűnő volt, hogy Nagy Ádám, akinek úgymond mélységből irányítania kellett volna a játékot, szinte csak hátrafelé próbált passzolni. A legelején, a 6. percben nekünk volt helyzetünk, Gera Zoltán egy váratlan visszacsel után megjátszotta Nikolicsot, aki néhány centivel a túlsó kapufa mellé pöttyintett. Aztán jött a feketeleves: a 11. percben Juhász Roland előbb eladta a labdát, majd nagyon csúnyán lefordult róla Róaldur Jakobsen, aki Király mellett szépen a kapu közepébe lőtt (0-1). Nem lehet azt mondani, hogy ezek után kérlelhetetlenül támadtuk az ellenfél kapuját, tulajdonképpen az első 40 percben nem is kellett védenie a vendégek kapusának, leszámítva egy hazaadás-szerű lapos lövést. Az első játékrész utolsó öt percben már gőzerővel rohamozott a Storck-csapat, ám pont ekkor jött a szünet. A szünetben pedig jött Böde is… Kettőt is cserélt német kapitányunk, Tőzsér Dániel és Bódi Ádám is lement, és bejött mindkét cserecsatárunk, Böde Dániel és Németh Krisztián is És Böde a hazai közönség előtt a 63. percben meg is szerezte az oly áhított egyenlítő gólt: Kádár Tamás bal oldali beadását szép ívben fejelte a kapu hosszú, jobb sarkába (1-1). A 70. percben viszont majdnem megint kaptunk egy gólt: teljesen egyedül mehetett kapura a feröeriek játékosa, Kaj Bartalsstovu, aki előbb kisodródott ziccerből, majd megcsinált egy szép cselt, Guzmics Richárd kihúzta a lábát, a játékvezető mégsem ítélt 11-est. Újabb két perc múlva pedig jött a második Böde-gól: jobbra-balra kibillentette az egyensúlyából a védőjét, majd jobbal erősen a léc alá vágta a labdát! Felrobbant a Groupama Aréna! A végén még Némethnek is volt egy szép lapos lövése, amelyet bravúrral kellett kitolnia a vendégek kapusának, majd Böde fejelt mellé, de több gól már nem esett – csak egy piros lapba szalad bele a feröeri csapatkapitány, Atli Gregersen, mert egy játékvezetői ítélet után ellökte a kapusedzőnket, Andrusch Józsefet. Roppant szimpatikusan futballozott az amatőr és félamatőr játékosokból álló feröeri válogatott, de Bödét nem tudták megfogni a vendégek, és erővel sem igazán bírták a második félidőt, így meg kellett hajolniuk a valamennyivel erősebb magyar válogatott előtt. Mivel a csoport másik két meccsén Észak-Írország megverte 3-1-re Görögországot, Románia pedig 1-1-et játszott Finnországgal, így jelenleg a 20 pontos északírek már kinn vannak az Eb-n, Románia 17 ponttal a második, mi pedig 16 ponttal a legrosszabb esetben is harmadik helyen végzünk, mert 16 pontunk van. És mivel Szerbia a másik csoportban 2-0-ra nyert Albániában, így nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy pótselejtező nélkül is kijussunk az Eb-re, mint legjobb harmadik. A görögök elleni vasárnapi meccsünk mindenesetre már nem számít semmit, akármilyen eredmény szülessen.
Eb-selejtező, F csoport:
Magarország – Feröer-szigetek 2-1 (0-1)
Budapest, Groupama Aréna (17 000 néző). Vezette: Schörgenhofer (osztrák) Magyarország: Király – Fiola, Juhász, Guzmics, Kádár – Nagy Á., Tőzsér (Németh K., a szünetben) – Bódi (Böde, a szünetben), Gera, Dzsudzsák – Nikolics (Priskin, 75.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck Feröer: G. Nielsen – Naes, Gregersen, Nattestad (Faerö, 84.), Davidsen – R. Joensen (Sörensen, 78.), S. Vatnhamar, Baldvinsson, Jakobsen (P. Justinussen, 62.), Bartalsstovu – Edmundsson. Szövetségi kapitány: Lars Olsen Gólszerzők: Böde (63., 71., ill. Jakobsen 11.) Kiállítva: Gregersen (93.)
A mérkőzésről szóló percről percre tudósítást IDE KATTINTVA tudod elolvasni!
