Böde Dániel már a hétvégi derbire készül (Fotó: fradimob.hu)
Három hónap szünet után nem is rossz: sima győzelem Pápán, te szerezted a csapat harmadik gólját. Így tervezted? Nem szoktam tervezni, örülök a győzelemnek. Az első tíz percben azért kicsit lassabbnak tűnt a csapat, ennek mi volt az oka? Minden meccsen vannak hullámvölgyek, de utána érzésem szerint uraltuk a mérkőzést. Ricardo Moniz érkezése óta rátok sem lehet ismerni, mintha egy teljesen más Fradi lenne a pályán. Ugye te is érzed, hogy ehhez a csapathoz egészen máshogy viszonyulnak a szurkolók? Nagy szükség van a szurkolóink támogatására. Úgy érzem, szerencsére mellettünk állnak. Ennyi idegenlégiós már rég volt a kezdőcsapatban. Hogy oldjátok meg a kommunikációt A futball nyelvét mindenki érti. Egyébként mi magyar játékosok tanulunk angolul, a külföldiek pedig magyarul. A téli felkészülés és az erősítések alapján a legtöbb fradista dobogót vár tőletek, jövőre pedig bajnoki címet. Komoly célok ezek. A szurkolóink és a saját elvárásunk is csak ez lehet. Amíg ti sima győzelemmel kezdtetek, addig az Újpest óriási ruhát kapott hazai pályán. Mit szóltál a paksi hatoshoz? Örülök előző csapatom sikereinek, hiszen nagyon szép időket töltöttem ott. De nem szabad alábecsülni az ellenfelet, egy derbi hangulata mindig más. Az első perctől kezdve százszázalékos koncentráció szükséges. Ha már az Újpest: közeleg március 10-e, a derbi napja. Várod már? Előtte még játszunk egy fontos Ligakupa-mérkőzést. Természetesen a csapat is és én is nagyon várom a derbit. És ki tudja, most talán lesz lehetőség törleszteni a 2010-es hat nullát… A legfontosabb cél a győzelem és a három pont megszerzése. Ennek aránya már másodlagos kérdés.
Böde: Mindannyian nagyon várjuk a derbit


A Ferencváros támadója gólt szerzett a Pápa elleni győztes bajnokin, de már az Újpest elleni hétvégi derbire készül. Villáminterjú Böde Dániellel.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!