A Bajnokok Ligája előző kiírásából már ismerősek lehetnek az angol-német napok, és ez a 2014–2015-ös sorozatban sem változik: három csoportban is egymásra talált a futballpályán régi rivális nemzet két-két képviselője. Az első párharcra már az 1. forduló első játéknapján sor kerül, a két nemzet idei Szuperkupa-győztese feszül egymásnak. A Borussia Dortmund az impozáns Signal Iduna Parkban fogadja csoportbeli legnagyobb ellenfelét, az Arsenalt (rajtuk kívül még a Galatasaray és az Anderlecht szerepel a D-csoportban). A Sport1 HD közvetítése 20 órakor kezdődik, a mérkőzés után pedig a játéknap minden mérkőzésének összefoglalója megtekinthető. A két csapat tavaly is egy csoportban szerepelt, akkor rendre az idegenben játszó nyert, a végén azonban közösen örülhettek, hiszen szoros befutó után ez a duó jutott a legjobb 16 közé, megelőzve a Napolit és az Olympique Marseille-t. A folytatásban az Arsenal a nyolcaddöntőben búcsúzott a Bayern Münchennel szemben, míg a Dortmundnak egy körrel később a Real Madrid jelentette a végállomást. A BL 2014–2015-ös kiírásában a Dortmund a Bundesliga második helyezettjeként automatikusan a 32-es főtáblára került, míg az Arsenal a Premier League negyedik helyezettjeként selejtezőre kényszerült. Az „ágyúsok” a playoffban a török Besiktassal találkoztak, és a talán legnagyobb nyári igazolásuk, Alexis Sánchez góljával jutottak tovább.
BL-nyitány: Dortmund-Arsenal!

A Sport1 HD a Borussia Dortmund – Arsenal mérkőzéssel kezdi meg közvetítéssorozatát a Bajnokok Ligája főtáblájának küzdelmeiről a 2014–2015-ös idényben.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!