Egy norvég és egy német szakember verseng a magyar bajnoki címért (fotó: vidi.hu, vasasfc.hu)
FFT: Mi lepte meg a legjobban a magyar futballban?
Henning Berg (Videoton):Nehéz erre a válaszolnom, mert sok mérkőzést megnéztem már azelőtt is, hogy elköteleztem magam a Vidihez – és amúgy is nehéz engem már meglepni. Ha mindenképpen mondanom kell valamit, azt válaszolnám, hogy a remek Eb-szereplés és a nemzeti fociláz után azt hittem, valamivel több néző lesz majd a bajnokikon is. Mindenesetre azért dolgozunk, hogy jó foci legyen a bajnokságban és minél többen legyenek majd a lelátókon a klubcsapatok meccsein is.
Michael Oenning (Vasas):A játékosaink tekintetében az, hogy mekkora szenvedéllyel végzik a munkájukat és nincs, ami sok lenne nekik.
FFT: Ha csak egyetlen dolgot lehetne megváltoztatni a magyar futballban, mit kellene?
HB: Nem hiszem, hogy túl nagy változásokra szükség lenne. Pár kis dolgot persze lehet máshogy csinálnék, ha lenne rá lehetőségem. Talán a klubfutballt segítené valamennyire, ha folyamatosan tudnánk játszani és nem lenne néha pár hét szünet a bajnokság közben.
MO:Tisztább helyzetnek kellene lennie a hazai mérkőzések szabályozásában. Időnként volt egy-két elsőre furcsának ható döntés ezzel kapcsolatban, főleg, hogy egyes mérkőzéseket a hazai csapat eredeti stadionjától viszonylag messze játszottunk le. Ettől eltekintve a magyar foci szinte ugyanolyan, mint a német.
FFT: Pozitív vagy negatív meglepetésként érte a magyar futball infrastrukturális helyzete?
HB: Nyilván elsősorban a Vidiről tudok beszélni. Az edzés- és meccskörülmények kifogástalanok, nincs okom panaszra. Épül az új stadionunk, más kluboknál is folynak az építkezések, szóval folyamatosan fejlődik az infrastruktúra. Amint a csapatok elkezdenek jó teljesítményt nyújtani Európában, az új létesítményeknek is meglesz a szerepe abban, hogy az emberek elhiggyék, a magyar foci szintje nem rossz. Azzal tisztában vagyunk, hogy a tévénézőknél a Seria A-val, a Premier League-gel, vagy éppen a Bundesligával kell versenyeznünk, de megfelelő körülményekkel és jó focival már minden oka meglesz a magyar szurkolóknak, hogy nagyobb számban kijöjjenek a meccsekre.
MO:Egyik sem. Persze látni lehet infrastrukturális fejlődést, amúgy a standard alapvetően rendben van.
FFT: Meglepte-e a magyar válogatott szereplése az Eb-n?
HB:Nem lepett meg, hiszen éppen Norvégiát búcsúztatta a magyar csapat. Jó válogatottja van Magyaroszágnak, és láttam, hogy milyen sokat jelentett itt mindenkinek, hogy sikeres a nemzeti csapat. Személyesen is átélhettem hasonlót, amikor a kilencvenes években két világbajnokságon is játszhattam a norvég válogatottal.
MO:Nem, egyáltalán nem lepett meg. Látható volt már a selejtezők során, hogy a válogatott fokozatosan fejlődik és kialakult rendszere van.
FFT: Hisz-e abban, hogy egy kis országnak, mint Magyarország, követnie kell egy külföldön bevált mintát, például a német, spanyol vagy portugál vonalat?
HB: Én úgy gondolom, hogy minden nemzetnek meg kell találnia a saját identitását a labdarúgásban – attól függetlenül, hogy mekkora országról beszélünk. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség körülnézni, és behozni a jó dolgokat külföldről. Magyarország vagy Norvégia sokszor szembetalálja majd magát olyan csapatokkal, amelyek ellen nem tud dominálni, mert egyénileg Spanyolország, vagy mondjuk Németország jobb játékosokból áll. Ezen nehéz változtatni, viszont minden ország előtt megvan a lehetőség arra, hogy megtalálja azt az egy-két elemét a labdarúgásnak, amelyben nagyon jó és ezáltal képes majd hosszútávú sikereket elérni.
MO:Nem, alapvetően minden országnak ki kell alakítania a saját stílusát, azonosító jegyeit. Lehet egy bizonyos fokig bevált mintákhoz orientálódni, de minden országnak a maga történetét kell megírnia.
FFT: Zavarja-e vagy inkább tetszik neki, hogy a magyar szurkolók még mindig szorosan kötődnek a dicső futballmúlthoz, úgymond a "múltban élnek"?
HB:Nem zavar, büszke lehet az ország az akkori labdarúgásra. Nem mellesleg jó motiváció lehet a játékosoknak, edzőknek, sportvezetőknek is, hiszen az emlékezetes eredmények is azt mutatják, hogy Magyarországon képesek az emberek jó labdarúgást “csinálni”.
MO:Nem zavar, ismerni kell a hagyományokat, de rajtunk is múlik, hogy új történelmi fejezetet írjunk. Bízom benne, hogy jó focival neki tudunk indulni ennek.
FFT: Mielőtt Magyarországra jött, mi ugrott be elsőként az országról?
HB: Az előbb említett futballmúltról természetesen tudtam, játékosként pedig kétszer is pályára léptem Magyarország ellen – egyszer a Vidi sportigazgatója, Kovács Zoltán egyenlített ellenünk. Emellett a kézilabdáról is hallottam, a közelmúltban éppen az önök válogatottját győzte le Norvégia 31-28-ra. Azt viszont meg kell köszönnöm, hogy kiejtették a dánokat (nevet).
MO:Már jártam Magyarországon korábban, tehát volt már benyomásom az országról. Ami először eszembe jutott, az a nagy közös hagyomány, ami nekünk németeknek a magyar futballal van, elsősorban az 1954-es vb-döntő következtében.
FFT: Mit szeret a legjobban és a legkevésbé Magyarországban?
HB:Szeretem, hogy nagyon sportcentrikusak az emberek. Székesfehérváron is ott vannak a kosarasok, kézisek, jégkorongozók is a Vidi mellett – mindegyik csapat magas szinten teljesít, az emberek pedig szívesen járnak a meccsekre. Mit szeretek a legkevésbé? Ezen már gondolkodnom kell. Áh, megvan! Az autópályán nagyon sok balesetet látni, magam is azt tapasztalom, hogy sokan nagyon sietnek, nem tartanak elegendő követési távolságot. Én jobban szeretek biztonságosabban vezetni.
MO:Budapestet nagyon szeretem a kulturális sokszínűsége miatt, emellett a helyiekben a hétköznapokban is érzékelhető könnyedséget, és azt, hogy sikerül nekik élvezniük az életet. A legkevésbé megszokni a hangos mentőautókat tudtam.
FFT: Van-e már kedvenc magyar étele?
HB:Mindig kíváncsisággal kóstolom meg a különböző, mangalicából készült ételeket – nagyon finoman vannak elkészítve. Norvégiában inkább a halételek a jellemzőek, itt ebből érthető okokból kevesebb van, én pedig mindenhol szeretem kipróbálni a helyi specialitásokat.
MO:Mostanára már hozzászoktam ahhoz, hogy milyen bő és jó leveskínálata van a magyar konyhának, ez különbség a némethez képest. A gulyáslevest különösen szeretem.
FFT: Mennyire gyötri a honvágy? A családja is követte-e Magyarországra?
HB:Igen, Budapesten lakunk a családommal, a gyerekek a fővárosban járnak angol iskolában. Sokat éltem már távol Norvégiától, de természetesen mindig hazámnak tekintem, és amikor van rá lehetőség, haza is szoktunk menni. De jól érezzük magunkat itt, ráadásul ez egy csodálatos ország, sok barátunk jön ide pár napra vendégségbe. Volt olyan ismerősöm, aki egyből lefoglalta a repülőjegyét, ahogy megtudta, hogy a Vidinél dolgozom majd, annyira tetszik neki Magyarország.
MO: Egyáltalán nincs honvágyam. A családom amikor tud, meglátogat.
Interjú: Bodnár Zalán
