Bayern München–Manchester United: gazdag történelem

Sok szakértő a mai napig úgy tartja, hogy noha a kétezres évek legelején zsinórban két döntőt is vívott (és vesztett el) a Valencia gárdája, sőt, 2000-ben spanyol, 2003-ban olasz „házidöntőnek” adott helyet a finálé helyszínéül szolgáló Párizs, illetve Manchester, mégis: az ezredforduló tájékán igazából három olyan csapat volt, akiknek a szereplése alapvetően meghatározta a Bajnokok Ligája arculatát (és persze a végeredményét).
E három csapat a Bayern München, a Manchester United és a Real Madrid volt. A trióból nekünk most csak az első kettő a fontos, ettől függetlenül tény, hogy bármelyik párosítás történetének felelevenítése megérne (legalább) egy misét. Induljunk el a Bajnokok Ligája 1998-1999-es kiírásától!
Mind a Bayern, mind pedig az United selejtezőkön kényszerült kivívni a csoportkörbe való jutást, mivel egyik csapat sem nyerte meg hazája bajnokságának előző szezonját. Mivel ez az évad volt a nagy BL-reform (vagyis a 32 csapatra való bővítés) előtti utolsó kiírás, így nem kis jelentősége volt annak az akkori szabálynak, hogy az akkor még 24 csapatos versenyben a hat csoportgyőztes mellett a két legjobb csoportmásodik jutott a negyeddöntőbe.
A két gárda már a sorsolás következtében igazi halálcsoportba került, hiszen a D-jelű kvartettbe bekerült a Barcelona és a dán Brondby is. Előzetesen szinte mindenki azzal számolt, hogy a katalán óriás (aminek akkor a Bayern mostani edzője, Louis van Gaal ült a kispadján) mindenképpen továbbjut majd – aztán hogy ez nem így lett, abban óriási szerepe volt a német és az angol gárdának, hiszen a müncheniek kétszer is legyőzték a spanyolokat, míg az United mindkétszer döntetlent játszott velük. Közben pedig meccseltek egymás ellen is. Az első találkozóra 1998. szeptember 30-án került sor a müncheni Olimpiai stadionban. A hazaiaknak a Brondby ellen elveszített első meccs után mindenképpen kellett a három pont, míg a vendégek egy otthoni 3–3-mal nyitottak a Barcelona ellen.
A Bayern már a 11. percben megszerezte a vezetést Giovane Elber révén, ám a későbbi „csokicsatársor” egyik tagja, Dwight Yorke az első félóra végén egyenlített, majd közvetlenül a szünet után egy „Ferguson-bébi”, Paul Scholes 50. minutumban lőtt gólja a vezetést jelentette a „vörös ördögök” számára. (Zárójelben: az akkor még aktív Lothar Matthäus lelkiismerete egyik gól kapcsán sem lehet tiszta…) A müncheniek támadtak , és sikerült is egyenlíteniük a 90. percben, amikor is egy hazai bedobást követően Elber megtámaszkodott Teddy Sheringhamen, akinek a fejéről Peter Schmeichel kapujába jutott végül a labda.
Az idénybeli második „randevúra” december 9-én került sor Manchesterben, az utolsó csoportmérkőzésen. A Bayern félig-meddig páholyban volt (a szabály, ugye…), hiszen még egy esetleges vereség esetén is továbbment volna, míg az Unitednek mindenképpen kellett legalább egy pont, hogy biztosan a Barcelona előtt végezzen. Roy Keane, a hazaiak csapatkapitánya a 43. minutumban gondoskodott arról, hogy csapata ott legyen a negyeddöntőben, hiszen egy távoli, lapos lövéssel mattolta Oliver Kahnt, ám az 56. percben érkezett Hasan Salihamidzic, aki kihasznált egy hazai kapu előtti kavarodást, és góljával csoportelsőséghez jutatta csapatát, míg Alex Ferguson és fiai a második helyen léptek végül tovább a „halálcsoportból.”
Már tavasszal érett a „sztárdöntő” (vagyis a két gárda újbóli találkozója), ami (kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de) végül megvalósult, mivel 1999. május 26-án este két remek kapus, Oliver Kahn és Peter Schmeichel csapatkapitányként vezette ki az övéit a barcelonai Nou Camp gyepére, ahol közel százezer néző várta őket. Mindkét csapatban voltak hiányzók: az Unitednél a középpálya tengelye, Keane és Scholes nem léphetett pályára eltiltás, míg a bajoroknál Elber és Bixente Lizarazu hiányzott sérülés miatt.
1999. május 26. Ez az a dátum, amit soha, egyik csapatnak a szurkolói sem fognak elfelejteni. Bekezdett a Bayern: Mario Basler szabadrúgásból már a hatodik percben vezetéshez juttatta csapatát. A folytatásban nyújtott játékot illetően eltérőek a vélemények a mai napig (a MU drukkerei szerint ők voltak a jobbak, mert többet támadtak, míg a Bayern szimpatizánsai szerint kedvenceik voltak meggyőzőbbek, mert inkább az ő akaratuk érvényesült, és nem az angoloké…), de mivel mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek (Carsten Jancker alighanem a mai napig siratja ollózás utáni kapufáját), így végig izgalmas és lüktető volt a finálé.
Amit aztán végül a Manchester nyert meg. Az utolsó negyedórában már pályán volt a babaarcú gyilkos, Ole Gunnar Solksjaer, valamint a Münchenben öngólt vétő Teddy Sheringham is, és a 91. percben David Beckham szögletét követően nem tudtak a bajorok felszabadítani, így Sheringham egyenlített, majd két perccel később ismét „Spice Boy” volt a "kifli" feladója, és egy csúsztatás után a hosszú oldalon álló Solksjaer gólja a győzelmet jelentette az angolok számára. A Ferguson-bébik ezzel a győzelemmel triplázni tudtak (ez volt a híres-nevezetes „treble”, amit tavaly megismételt a Barcelona, hiszen a BL mellett mindkét óriás megnyerte hazája bajnokságát és kupáját is), Alex Fergusont lovaggá ütötték (aki ezzel a legendás Sir Matt Busby neve mellé került be a manchesteri Hall of Fame-be), míg a Bayern kapcsán azt lehet leginkább elmondani, hogy a vereségből levont élmény és tanulság is kellett ahhoz, hogy két évvel később Európa trónjára tudjanak ülni.
Két apró érdekességet még mindenképpen érdemes megemlíteni a döntő kapcsán. Az egyik az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) akkori elnökéé, Lennart Johannssoné, aki a mérkőzés 89. percében elindult le a lifttel a díszpáholyból, hogy majd átadja a trófeát a Bayern Münchennek, ám mire leért onnan, szóltak neki, hogy visszamehet, mert hosszabbítás lesz. Aztán mire visszaért a hírességek közé, akkor megint szóltak neki, hogy legyen már kedves visszaszállni a felvonóba, és lent átadni a trófeát a Manchester Unitednek… A másik pedig Lothar Matthäusé, akit a 80. percben lecseréltek, így a kispadról élte át a drámát, és a felismerést, hogy ő ezt a trófeát soha nem fogja játékosként felemelni. Sokan a mai napig egyébként Ottmar Hitzfeldet hibáztatják, hogy korán cserélte le a korelnököt, ám a német válogatottsági rekorder megvédte mesterét, mondván: ő maga kérte a cserét.
A következő, 1999-2000-es kiírásban nem találkozott egymással a két csapat (mindkettejüket a későbbi győztes Real Madrid búcsúztatta; előbb az angolokat a negyed-, majd a németeket az elődöntőben), ám egy évvel később, 2001. április 3-án, pontosan hatszázhetvennyolc nappal az emlékezetes barcelonai finálé után ismét összekerültek egymással, ezúttal a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Az ütközetre Manchesterben került sor. A Bayern taktikusan, fegyelmezetten játszott, és akár több gólt is lőhetett volna, ám Fabien Barthez, az United kapusa sokáig mindent hárított, de ha mégsem, akkor a léc kisegítette. Ez az állapot egészen a 86. percig tartott, amikor is a felezővonal közeléből Stefan Effenberg ívelt előre egy szabadrúgást, Thomas Linke csúsztatott, és Paulo Sergio két lépésről a hazai kapuba továbbított.
A visszavágóra két héttel később, április 18-án volt. A Bayern ismét villámrajtot vett, Michael Tarnat beadása után Elber az 5. minutumban megszerezte a vezetést a hazaiaknak, amit aztán a 39. percben Mehmet Scholl növelt kettőre. Az ezúttal fehérben játszó vörös ördögöknek immáron három gólt kellett lőniük a továbbjutáshoz. Az első lépést efelé Ryan Giggs tette meg a 49. percben, amikor is szépen átemelte a labdát Oliver Kahn felett, ám a folytatásban hiába nyomtak a vendégek, a világ akkori legjobb kapusa ihletett formában állta a labdák útját, így a Bayern kettős győzelemmel jutott tovább, majd májusban a trófeát is megszerezte.
Alig telt el kicsit több mint fél év, amikor is 2001 őszén ismét összecsapott a két gárda, amikor is a második csoportkörben egymás mellé sorsolták őket a Nantesszal és a Boavistával egyetemben. Az első mérkőzésen Münchenben 1–1-es döntetlen született (Ruud van Nistelrooy szerzett vezetést az Unitednek a 74. percben, ezt egyenlítette ki Paulo Sergio három perccel a lefújás előtt), míg a manchesteri visszavágó 0–0-ra végződött, így az angolok elsőként, a németek másodikként mentek tovább a csoportból. (A MU-nak az elődöntőben a Bayer Leverkusen parancsolt megálljt, míg a Bayern a negyeddöntőben esett ki a későbbi győztes Real Madriddal szemben.)
És hogy a két csapat (közel)múltbeli párharcainak történetét ki lehet-e majd bővíteni a keddi és/vagy a jövő heti találkozóval, az egyelőre kérdéses. Az azonban biztos, hogy unatkozni nem fogunk! Forrás: uefa.com, kicker.de Lendvay Lajos
Peter Schmeichel visszaemlékezéséről itt olvashatnak!