Barczi Dávid, az Újpest FC fiatal támadója Mészöly Géza újpesti kispadra való visszatérésével egy időben robbant be az első csapat kezdőjébe, és ezt azóta jó játékkal, és gólokkal hálálta meg. A 21 éves csatár élete első élvonalbeli derbijén léphet pályára.
– A rutinosabb játékosokat már kérdezgettem, mire kell számítanom egy ilyen rangadón – mondta a klub honlapjának nyilatkozva. Sokat meséltek eddig is a derbik hangulatáról, de nyilván a pályán megélni teljesen másmilyen lesz a feszültséget, mint mondjuk a lelátón. Leginkább fejben kell összeszedettnek lennünk pénteken, mert nem hiszem, hogy erőnléti problémáink lesznek. Sok kellemes élményem fűződik már utánpótlás koromból az FTC elleni találkozókhoz, de felnőtt szinten nyílván más dimenziót képvisel ez a meccs. Még nem játszottam olyan sok néző előtt, mint az pénteken várható, és bevallom, ezért is nagyon várom már a mérkőzést. Az ilyen meccsekért érdemes elkezdeni focizni. Úgy készülök, hogy akár csereként, akár kezdőként pályára lépve a maximumot tudjam nyújtani. Remélem, a Fradi ellen ismét eredményes tudok lenni, és a csapat is jobb formában futballozik majd, mint a legutóbbi mérkőzésen. Az FTC ellen nem kell senkit sem külön motiválni, és biztos, hogy mindenki a legjobb formáját szeretné nyújtani pénteken.
A pénteki derbivel kapcsolatos információ, hogy a Ferencváros által a vendégszurkolók számára biztosított 1200 db jegy már elfogyott, így jelenleg nem kapható a vendégszektorba érvényes belépő. Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója azonban további 250 db jegyet igényelt a Fradi vezérigazgatójától, Berki Krisztiántól.
A lilákhoz kapcsolódik az a hír is, hogy az klub a mai napon közös megegyezéssel, azonnali hatállyal szerződést bontott Ivan Dudiccsal. A szerb védő így szabadon igazolhatóvá vált.
(ujpestfc.hu)
Barczi az első derbijére készül
A futballszerető közvélemény által a leginkább várt derbit, a Ferencváros–Újpest mérkőzést péntek este rendezik az Albert stadionban. Már javában készülnek a csapatok a nagy összecsapásra, mind testben, mind lélekben.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!