Az ünnepelt jobbján (álló sorban balról a második) Deák Ferenc fia, ifjabb Deák Ferenc, az üzletvezető (fotó: FFT/Bodnár Zalán)
Békebeli hangulat lengi be a XIII. kerületi Deák Pince Borozót ezen a csütörtöki délelőttön. Kolbász, hagyma, sajt, kenyér, vörösbor és szóda az asztalon. A falnál egy ülőalkalmatosságnak is megfelelő fűtőtest, és az őt átölelő sarokkal együtt tökéletes menedékhely a kinti mínusz hét fok elől. A falakon telis-tele futballereklyék, zászlók, régi fotók nagy idők nagy futballistáiról. Amikor már úgy érezzük, hogy a retrohangulatot nem lehet fokozni, a fali tévén megszólal a Szomszédok főcímzenéje.
Nem a fali képekről jönnek le, de pillanatokon belül – nem csupán virtuálisan – megtöltik a teret azoknak a nagy időknek azok a nagy futballistái: Tóth "Jokka" József, Sarlós András, Dunai Ede és a többiek. Mindannyian erősen újpesti kötődésűek, köztük Zsengellér Zsolt sportújságíró, aki pedig a lila-fehér legenda, az 1938-as vb-döntőn is pályára lépő Zsengellér Gyula fia. De a kanapén összetéveszthetetlen stílusában mesélő Lakat T. Károly jelenléte sem csoda annak ellenére, hogy róla keveseknek jut elsőként eszébe az Újpest, viszont a Sport pluszban hónapokon át folytatódó sorozata jelent meg Göröcs Jánosról.
Merthogy őt jöttek ünnepelni a régi sporttársak, barátok, miután egy hete a Nemzeti Színház színpadán a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját vette át Csányi Sándor szövetségi elnöktől az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán. "Titi" bácsi késve érkezik, de hát pontosan tudja, hogy a főszereplőnek így illik. Tud az összejövetelről, mégis meghatja kicsit, hogy a jól ismert arcok újfent körülrajongják. Nem az a típus, aki elérzékenyül, de amikor Kovács "Retro" Zoli, az esemény szervezője átnyújtja neki ajándékát, a pályafutása legszebb pillanatait felidéző fényképeket tartalmazó nagy tablót, belül bizonyára ugyanúgy potyognak a könnyei, mint az unokájának a Nemzeti Színház második sorában, midőn az életműdíjat és a hozzá járó mesés Herendi-porcelánt átvette a nagypapa.
Kovács Zoltán saját készítésű ajándék tablója Titi bának
Havonta legalább egyszer összejön itt a társaság java, de ennek a napnak az ünnepélyessége az üzletvezetőnek is szembeötlő, aki pedig naponta találkozik a borozójában futballikonokkal. Naná, édesapja egyike volt a legnagyobbaknak: Deák "Bamba" Ferenc, aki az 1945-46-os idényben megdönthetetlennek tetsző, 66 góllal lett magyar gólkirály. Fia, a "Kis Bamba" azóta sincs meg futballtársaság nélkül, de ebben a Hegedűs Gyula utcai ivóban nem is kell. A papa egyike volt azon keveseknek, akik a Ferencvárosban és az Újpestben is futballoztak. A borozó is befogadja mindkét szurkolótábor tagjait, a pult fölött egymás mellett feszül a Fradi és az Újpest címere. Viszont van Fradi- és Újpest-sarok is, ha valaki nagyon szegregáltan szereti élni az életet.
Az életműdíjas Titi bácsi pedig a régi nagy poharazgatásokról regél a barátoknak és a régi történetekre mindig szomjas újságírónak. Egykori törzshelye a Pozsonyi úti Ipoly presszó volt, mert a régi nagy Dózsa hat-hét játékosa is ott lakott a környéken (az MTK-s Sándor Károly pedig "véletlenül" keveredett oda). Az ünenpeltet szerénysége visszatartja a dicsekvéstől, de az önnön életét nála csak alig-alig kevésbé ismerő Lakat T. Károly felhívja rá a figyelmet: annak idején az Ipolyban százan is együtt ültek az újpesti futballistákkal, ha azok Megyerről az edzésről hazafelé tartva benéztek a borozóba. Aztán az idők múlásával leapadt a létszám, az göröcsi nyugdíjaslét első törzshelyén, a Móri borozóban már jóval kevesebben, majd az Arában már csak négyen jártak össze. Az a négyes is felbomlott, amikor 2015 novemberében Várhidi Pál, a nagy Dózsa edzője eltávozott.
A Deák Pince Borozó azonban – ha létszámában nem is, de hangulatában – ma megidézte azokat az "Ipoly-kori" időket. Egy életmű – amely díjat érdemelt a Nemzeti Színházban – bölcsessége úgy öntötte el a légteret, mint egy asztalra borult kancsó bor, amely menthetetlenül szélesedő foltot hagy az abroszon.
Senki nem sietett felitatni.
Szöveg és fotó: Bodnár Zalán
