Alaposan megdöbbentette a közvéleményt, de még az Inter elnökét, Massimo Morattit is José Mourinho, aki nem nevezte a Chelsea elleni BL-mérkőzés visszavágójára az első meccsen jó teljesítményt nyújtó Balotellit. A portugál tréner nem kívánt foglalkozni az üggyel a ma esti, londoni sajtótájékoztatón, míg a fiatal csatár ügynöke, Mino Raiola annyit mondott, hogy pártfogoltja tiszteletben tartja az edző döntését, még akkor is, ha nem ért azzal egyet.
Habár konkrét pengeváltás a jelek szerint nem volt, teljesen egyértelmű, hogy az egyaránt nehéz természetű Mourinho és Balotelli nem esznek egymás tenyeréből. Korábban is többször tettek neheztelő megjegyzéseket egymásra a sajtóban, illetve fejezték ki gesztikulációval a mérkőzéseken véleményüket, de az Internél aligha örülnek, hogy ez az ellenségeskedés a csapat sikereit is veszélyeztetheti.
Az Inter kerete a Chelsea ellen:
Kapusok: Francesco Toldo, Julio Cesar, Paolo Orlandoni Védők: Ivan Cordoba, Javier Zanetti, Lucio, Maicon, Marco Materazzi, Walter Samuel, Davide Santon Középpályások: Dejan Stankovic, Ricardo Quaresma, Thiago Motta, Wesley Sneijder, Sulley Muntari, Mariga, Esteban Cambiasso Csatárok: Samuel Eto'o, Diego Milito, Goran Pandev
Balotellit otthon hagyta az Inter
Biztosan kihagyja a Chelsea elleni, keddi összecsapást Mario Balotelli, aki nem került be az Inter utazókeretébe.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!