Mario Balotelli az Arsenal elleni bajnokin piros lapot kapott, ezzel együtt pedig hárommeccses eltiltást. A hírek komolyabb büntetésről – akár kilenc mérkőzésről is – szóltak, amire az olasz csatár az Alex Songgal elkövetett, kis híján csonttörésben végződő szabálytalansága alapján lehetett számítani.
A találkozó játékvezetői jelentése alapján az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) mégsem büntette meg a játékost, ez pedig Roberto Mancini véleményét is megváltoztatta, aki az ominózus mérkőzés után azt mondta, erre a szezonra végzett Balotellivel.
"Azt hittem, Mariót hat-hét meccsre eltiltják, ezért mondtam, hogy a szezonban már nem számolok vele – mondta a Manchester City menedzsere. – Azonban csak három meccset kapott, így a Manchester United ellen fog visszatérni. Addigra készen áll majd."
Az április 30-i manchesteri derbinek különleges jelentősége lesz, hiszen a legutóbbi fordulóban a City simán nyert a West Bromwich Albion ellen (4-0), míg a United váratlan 1-0-s vereséget szenvedett a Wigan Athletic otthonában. A különbség öt pontra csökkent.
A pletykák szerint Roberto Mancini még Balotelli eladásán is elgondolkozott, ezt azonban az olasz csatár ügynöke maga cáfolta, szerinte ügyfele marad az Etihad Stadionban. Akárcsak Mancini.
Balotelli mégis visszatér – a United ellen
Mario Balotelli, a Manchester City nevelési hiányosságokkal küszködő csatára mégsem hagyja ki a szezon hátralévő részét. Trénere, Roberto Mancini meggondolta magát, és a városi rivális United ellen mégis beteszi a csapatba.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!