Azt a négyszázát!

Lionel Messi két gólpassz mellett két gólt szerzett a Granada elleni mérkőzésen. Ráadásul első találata az Infostrada szerint egyben pályafutása négyszázadik gólja volt. Mi most benéztük Messi szombati teljesítménye mögé.


A 61. percben Messi fejesből szerezte azt a bizonyos gólt, amit aztán a 81. percben még egyel megtoldott. Két gólpassza mellett így két gólt is szerzett, azaz bátrán mondhatjuk, hogy főszerepet vállalt a Barca győzelmében. Mint mindig – gondolhatjuk. És valóban, Messi korunk egyik legjobb futballistája, edzője szerint már nézni is öröm. Naponta jelennek meg összehasonlítások, mely szerint ő vagy Cristiano Ronaldo a jobb játékos, de minden bizonnyal nincs olyan érv, ami egyik vagy másik játékos felé döntené a mérleg nyelvét. Világklasszisok mindketten.



Messi egyébként a Granada elleni győzelemben valóban oroszlánrészt vállalt. Hogy mást ne mondjunk, 60 alkalommal próbálkozott passzal, és ebből 53 kísérlet pontos volt. Ez több mint 83 százalékos arány, no és ne felejtsük, hogy két passzából gól született. És azt se felejtsük el, hogy ezt a mutatót nem középpályásként, hanem csatárként produkálta, ráadásul három alkalommal a kaput is célba vette, és ezekből a kísérletekből két gól született.
Messi tehát hétvégén újabb határt lépett át, a goal.com pedig egy szenzációs fényképalbumot állított össze góljaiból, melyet ide kattintva lehet megnézni.
Természetesen mind a négyszáz gólt nem tudjuk bemutatni, de egy 2013-2014-es válogatást igen. Íme:

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában