61 gól 54 mérkőzésen. Rekord a portugál aranylabdás karrierjében. Cristiano Ronaldo a 2014/15-ös idényben termékenyebb volt a gólok tekintetében, mint az eddigi legjobb idényében. A 2011/12-es szezonban 55 mérkőzésen 60 találatig jutott. Összességében a statisztika hasonlónak tűnhet, de a portugál időközben egy egészen más játékossá vált. Amikor a Real Madrid leigazolta őt világrekordot jelentő 94 millió euró fejében, akkor a királyiak egy szélsőt vettek, aki hihetetlen technikai tudással, őrült sebességgel és cselezőkészséggel volt megáldva. Egy olyan vadállatot, aki bárhonnan képes volt betalálni. Hat évvel később Cristiano még mindig szállítja a gólokat. 48 bajnoki találata azt jelenti, hogy zsebre tehet egy újabb Pichichit, valamint negyedik alkalommal is övé lesz az európai Aranycipő. Azonban ahogy korosodik, a portugál kénytelen megváltoztatni játékát. 30 évesen már egy teljesen más játékos, mint akit a Manchester United csapatában láthattunk. A 24 éves tehetség, aki mélységből indult, majd kicselezte a vele szemben álló védőket, immár a múlté. A 2009-es Cristiano rengeteg helyzetet alakított ki a csapattársainak, immár azonban ő fejezi be ezeket. Ha vetünk egy pillantást a legutóbbi, a Sevilla, Getafe és az Espanyol elleni mérkőzésre, akkor megfelelő bizonyítékot kapunk erre. Habár még mindig a baloldalról indul, a 30 éves Cristiano Ronaldo ma már sokkal inkább középcsatár, mint szélső. Az idényben szerzett 48 bajnoki góljából 41 (85%) úgy született, hogy a portugál mindössze egyetlen egyszer ért a labdához, míg a 48 gólból 43 a tizenhatoson belülről érkezett, ami kilencven százalékos arányt jelent. Tíz, azaz az összes találat 21 százaléka büntetőből született, míg 12 alkalommal (25%) fejjel talált hálóba a portugál. Cristiano mindössze kétszer volt eredményes a korábban védjegyének számító szabadrúgásokból.
A teljes cikket IDE KATTINTVA tudod elolvasni!
Az új Cristiano Ronaldo


Cristiano Ronaldo az elmúlt 12 hónap során – tudatosan – megváltoztatta játékstílusát. A statisztikák azt mutatják, hogy immár egy teljesen más játékos, mint aki akkor volt, amikor 2009-ben a Real Madridba érkezett.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!