Az ügyészség szerint Berki Krisztián eltulajdonította a Ferencváros pénzét!

Sem Berki Krisztián, sem a TV2 nem tud arról, hogy a Berki Krisztián ellen csalás és sikkasztás miatt nyomozás folyna. Persze azért, mert Berki mindenhol letagadja azt, és azért, mert a TV2 vezetői homokba dugják a fejüket, a rendőrség még gőzerővel nyomoz. Most például azt szeretnék megtudni, hova lett az a 25 millió, amit Berki a Fradi házipénztárából vett fel.

Az IX. Kerületi Ügyészség újraindította a nyomozást az FTC Labdarúgó Zrt.házipénztárából „eltűnt” közel huszonötmillió forint ügyében. A 2011 óta többször lezárt, majd újraindított nyomozás folytatását most azért rendelték el, mert a feljelentés szerint a korábbi vezérigazgató Berki Krisztán több alkalommal készpénzt vett fel a házipénztárból, ám ezzel nem számolt el. Erről a a Blikk számolt be.
A feljelentő szerint Berki először 50 ezer, majd kétszer 168 ezer, aztán 264 ezer, 180 ezer, 3 millió, 1 891 655 és végül 19 183 025 forintot vett ki a házi pénztárból – a volt Fradi-vezér kézjegyére hasonlító aláírás került az előlegek átvételét igazoló dokumentumokra.

A nyomozás újraindításáról már az FTC is értesült. Orosz Pál a klub részéről megerősítette a nyomozás tényét. „Természetesen mindenben segítjük a nyomozók munkáját. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy akik megkárosították a Ferencvárost, legyen szó akár korábbi vezetőről is, megkapják büntetésüket” – mondta a klubvezető.
Az ügyészségi indoklás a feljelentésre hivatkozik, mely szerint „Berki Krisztián 2008. május 31. és 2010. március 1. napja közötti időszakban több alkalommal, különféle jogcímeken, mindösszesen 24 904 680 forint készpénzt utalványozott és vett fel a Ferencváros Labdarúgó Zrt. házipénztárából, azonban a felvett előlegekkel nem számolt el, a pénzfelvételek felhasználását bizonyítékokkal nem igazolta. Berki Krisztián a rábízott pénzt jogtalanul eltulajdonította.”

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában