Az Eredivisie játékosai! PSV Eindhoven A PSV a hétvégén a forduló legnagyobb rangadójára készült, s valószínűleg a szezon legsimább győzelmét aratta. PSV-Feyenoord 10-0. Félretéve azt, hogy az eindhoveniek vezetik a holland bajnokságot, s a rotterdami alakulat a kiesés szélén tántorog, ilyen eredmény maximum a FIFA 2010-ben, amatőr módban születik. A hazaiaknál sok jó teljesítményt láthattunk, Reis triplázott, Dzsudzsák két gólt és két gólpasszt adott, a középpályáról szinte mindenki eredményes volt, Isaksson pedig nem kapott gólt, melyet részben a védelmének is köszönhetett. Egy szó mint száz, a PSV a hétvége hőse. Jeroen Verhoeven – Ajax Az egykori volendami kedvenc alapesetben csak a harmadik számú kapus az Ajaxnál, de Verhoeven a hétvégi fordulóban lehetőséget kapott, köszönhetően Stekelenburg és Vermeer sérülésének. Verhoeven a cserepadról szállt be a meccsbe, 2-1-es Excelsior vezetésnél. Az Ajax a 89. percben egyenlített, s a hosszabbításban a kapus három elképesztő bravúrt is bemutatott, megmentve ezzel az Ajaxnak legalább az egyik pontot, s megmutatva Martin Jol vezetőedzőnek, hogy bármikor lehet rá számítani. Bjorn Vleminckx – NEC A belga csatár valószínűleg nem a legtechnikásabb támadó a holland élvonalban, de ha jó napja van, bármelyik védelemnek képes nehéz pillanatokat okozni. Vleminckx egymaga intézte el a Groningent, s gyűjtötte be a három pontot a NEC-nek. A támadó tizenegy perc alatt szerzett két gólt hála higgadt befejezéseinek, majd fordulás után meglőtte a harmadik gólját is. Vleminckx az eddigi tíz meccsén már hétszer volt eredményes. Az Eredivisie játékosai? Vurnon Anita – Ajax Az Ajax igazságosan megosztozik a rovaton. Egy játékos a pozitív, míg egy másik a negatív oldalra kerül. Az amszterdami csapat a hétvégén két pontot elhullajtott az Excelsior vendégeként. A gárda egyik bűnbakja a fiatal bal bekk Anita volt. A játékost szűk félóra elteltével állította ki a játékvezető. Az ítélet lehet, hogy egy kicsit szigorú volt, hiszen a bíró egyből pirossal jutalmazta a védő durva szerelését, de így Anita legközelebb kétszer is meggondolja, hogy próbálkozzon-e hasonló szereléssel. Roberto Rosales – Twente A Twente a nyáron nem kevés pénzért csábította vissza Rosalest a Gent csapatától, de a játékos eddig nem tudott megfelelni a felé támasztott elvárásoknak. Rosales a hétvégén is messze volt csúcsformájától, a szünet előtt csúnyán eladott egy labdát, amiből egyenlíteni a tudott az ADO. Ezen kívül a hágaiak szélsői akkor mentek el mellette, amikor csak akartak. A Twente végül 3-2-re nyerni tudott, de nem Rosales kvalitásainak köszönhetően. Feyenoord Mit is mondhatnék még erről a 10-0-ról? Már leírni is kellemetlen, el sem tudom képzelni milyen lehetett a pályán átélni. Nem akarom bántani a rotterdami együttest, mert így is pokolian nehéz lehet most nekik. Maradjunk annyiban, hogy muszáj lesz valamiféle megoldást találnia Mario Been vezetőedzőnek és a stábjának, mert a Feyenoord jelenleg osztályozós helyen áll, s egyértelműen a holland bajnokság kárára menne ha kiesne a csapat. (goal.com) Szaniszló Máté
Az Eredivisie játékosai! Az Eredivisie játékosai? 10. forduló
Hetente jelentkező rovatunkban górcső alá vesszük a holland bajnokság aktuális játékhetének legjobb, és legrosszabb teljesítményt nyújtó szereplőit.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!