Az Arsenal éjszakába nyúlóan gyűrte le a Kölnt – VIDEÓ!

Abból volt a galiba, hogy a 2900 szurkolót vártak az Emirates vendégszektorába – e helyett 20 ezer kölni jött…


Tavaly házi gólkirály volt, idén először volt eredményes Alexis Sánchez
Végül – megnövekedett biztonsági intézkedések mellett, de – egy órával a 21.05-ös kezdéshez képest csak elkezdődött a meccs!
S már a 9. percben népünnepély alakult ki a kölni táborban: a kolumbiai Córdoba látványos találatával (35 méterről emelt az üres kapuba, miután honfitársa, David Ospina kissé szerencsétlenül szabadított föl…) vezetést szereztek a vendégek.
Ezt követően a hazaiak már az első félidőben futószalagon dolgozták ki a helyzeteket, de ekkor még nem kellő hatékonysággal tették ezt.
Nem úgy a fordulás után: nem sokkal a kezdést követően egy tizenhatoson belül felpörgő labdát a bosnyák Sead Kolasinac bombázott kapásból a kapuba, s innentől kezdve nem volt megállás: csak idő kérdése volt, hogy mikor lesznek hatékonyak az Ágyúsok bombái; először Alexis Sánchez szerzett látványos találatot, majd nem sokkal ezt követően egykapusról kipattanó labdát Bellerin értékesített…
Európa Liga
Arsenal – 1. FC Köln 3-1 (Kolasinac 49. A. Sánchez 67. Bellerin 81. ill. Córdoba 9.) – VIDEÓ ITT!

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában