Európa talán legnagyobb városi derbijével zárult a Serie A 12. fordulója, amelyen a Milan és az Inter közös stadionjában ezúttal utóbbi volt a pályaválasztó. A kék-feketék jó kezdés után elkezdtek botladozni a bajnokságban, saját szurkolóik előtt így mindenképpen nyerniük kellett volna, hogy visszaelőzzék a riválist. Massimiliano Allegri fiai közben az élről kezdhették a fordulót, miután szerdán megelőzték a Laziót. A rómaiak győztek délután, így az első hely visszaszerzéséhez a piros-feketéknek is nyerniük kellett. A vendégek a lehető legjobban kezdték a mérkőzést, Zlatan Ibrahimovic ugyanis átjátszotta Marco Materazzit, a védő pedig rossz ütemben csúszott be, és elsodorta a támadó lábát. Tizenegyes! A svéd játékos magabiztosan lőtt a kapu jobb alsó sarkába. (0-1) Rafa Benítez már az első félidőben cserélt, de csak azért, mert Joel Obi megsérült. A támadóbb felfogású játékosok sem hozták meg a várt áttörést az Inter számára, sem Philippe Coutinho, sem Goran Pandev nem alakított ki komolyabb helyzetet. A macedón támadó legalább annyit kiharcolt, hogy Ignazio Abate és saját maga is sárga lapot kapjon egy kakaskodás után, az olasznak pedig ez már a második volt, így idő előtt el kellett hagynia a pályát. Az emberelőnyt sem tudta azonban kihasználni az Inter, amely gyakorlatilag ziccer nélkül bukta el a derbit. A Milan hőse a korábbi csapata ellen játszó Ibrahimovic volt, aki durva játékának köszönhetően szintén rászolgált volna egy piros lapra, Paolo Tagliavento játékvezető azonban megkönyörült rajta. Kérdés, hogy ez az Inter mit tudott volna kezdeni kilenc ember ellen. A derbin nyújtott produkciót tekintve az sem lett volna meglepő, ha akkor is 0-1 marad a végeredmény.
Serie A, 12. forduló:
Internazionale – AC Milan 0-1 (0-1) Játékvezető: Paolo Tagliavento Inter: Castellazzi – Cordoba, Lúcio, Materazzi (Biabiany, 68.), Chivu – J. Zanetti, Sztankovics, Obi (Coutinho, 36.) – Sneijder, Eto’o – D. Milito (Pandev, a szünetben) Milan: Abbiati – Abate, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta – Ambrosini, Gattuso (Pirlo, a szünetben), Flamini – Seedorf (Boateng, 73.) – Robinho (Antonini, 62.), Ibrahimovic Gól: Ibrahimovic (5. – tizenegyesből) Kiállítva: Abate (60.)
Pozsonyi Márk
Az AC Milan nyerte a derbit
Zlatan Ibrahimovic büntetőgóljával legyőzte a városi riválist a Milan, így továbbra is vezeti az olasz bajnokságot. Az Inter meglepően gyenge játékával megérdemelten szenvedett vereséget.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!