Az igazolást a Juventus.com-on jelentették be. A bresciai származású középpályással már mindenben megegyezett a torinói klub, sőt tegnap már az orvosi vizsgálatokon is átesett. A szerződés 2011. július 1-én lép érvénybe és 2014. június 30-ig köti az világbajnok játékost új csapatához.. Meg nem erősített hírek szerint 4 millió euró lesz az éves fizetése (Alessandro Del Piero fizetését éppen az idén csökkentették 1 millió euróra költségkímélésre hivatkozva). Ahogy a Juventus magyar szurkolói, úgy a világ többi részén is megosztva fogadták a hírt, mivel sokak szerint ismét rossz átigazolásipolitikát folytat a Juventus, aminek egy újabb szörnyű idény lehet a következménye. Emellett egyre többen vélik úgy, hogy az "Öreg Hölgy" soha nem látott mélységekbe is zuhanhat. Természetesen vannak optimista rajongók is, akik azt várják, hogy Pirlo ismét megtalálja régi önmagát, és újra meghatározó egyénisége lesz az olasz futballnak.
Pár perce a Juventus.com-on bejelentették, hogy Reto Ziegler orvosi vizsgálaton vesz részt Torinóban.
Csernus Imre
juventus.com
Andrea Pirlo a Juventusban folytatja
Az AC Milan legendájának megszerzését hivatalosan is megerősítette a torinói klub.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!