Ancelotti ezt is megoldotta, a Real ismét BL-győztes formában futballozik
– Hogy ki érdemelné meg az Aranylabdát? Ebben az évben ez nem nagyon lehet kétséges. Ebben a pillanatban kétség sem férhet hozzá – előlegezte meg a díjat Ancelotti Cristiano Ronaldónak. Aztán már a meccsel kapcsolatban azt mondta: – Nagyon elégedettek vagyunk, minden tökéletes volt. A cardiffi Szuperkupa óta ez volt a legjobb meccsünk az idényben. Mindhárom támadónk fantasztikus volt az este, Cristiano hármat, Benzema kettő gólt szerzett, de Bale is rengeteget dolgozott és közreműködött a gólokban. Ancelotti a sajtótájékoztató végén újra megerősítette korábbi álláspontját, miszerint hiába sikerült rosszabbra a bajnoki rajt, csapata összességében most erősebb, mint volt egy éve: – Most jobbak vagyunk, mint tavaly ilyenkor voltunk. Folytonosságra van szükségünk, mert jó szériában vagyunk. Jobban figyelünk a beívelésekre, és arra, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccseket. Mostanság minden remekül alakul.