A Bajnokok Ligája-győzelem két kulcsfigurája
Az 1992-ben újjáalakult Bajnokok Ligájában még nem akadt egy csapat sem, amely meg tudta volna védeni a címét. Carlo Ancelotti, a legutóbbi győztes Real Madrid vezetőedzője szerint erre a mostani csapata képes lenne, pláne megerősített krettel. Ez azért is lenne nagy szó, mert játékosként már sikerült neki a címvédés az AC Milannal 1990-ben, amikor még Bajnokcsapatok Európa Kupájának nevezték a sorozatot. "Itt még soha, semmilyen csapat nem védte meg a címét – nyilatkozta Ancelotti a Real honlapjának. – Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de abból indulunk ki, hogy a csapat nagyon bízik magában. Jobban, mint eddig, ami a sikereknek köszönhető. Szerintem ez rengeteg pluszt ad majd nekünk a Bajnokok Ligájában." A Real szezonja kedden kezdődik az Európai Szuperkupával, az Európa-liga-győztes Sevilla ellen. A Bajnokok Ligája 2014/2015-ös szezonja csak szeptember 16-án indul a csoportküzdelmekkel, de addig még hátra van az utolsó selejtezőkör augusztus második felében. Eddig az alábbi 22 csapat jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára: Atlético Madrid, Barcelona FC, Real Madrid (Spanyolország), Manchester City, Liverpool FC, Chelsea (Anglia), Bayern München, Borussia Dortmund, Schalke (Németország), Juventus, AS Roma (Olaszország), Benfica, Sporting CP (Portugália), Paris Saint-Germain, AS Monaco (Franciaország), Sahtar Doneck (Ukrajna), CSZKA Moszkva (Oroszország), Ajax (Hollandia), Galatasaray (törökország), Anderlecht (Belgium), Olimpiakosz (Görögország), FC Basel (Svájc) Az utolsó selejtezőkör párosítása: Maribor (szlovén) – Celtic (skót), Red Bull Salzburg (osztrák) – Malmö FF (svéd), Aalborg BK (dán) – APOEL (ciprusi), Steaua Bucuresti (román) – Ludogorec Razgrad (bolgár), Slovan Bratislava (szlovák) – BATE Boriszov (fehérorosz), Besiktas (török) – Arsenal (angol), Standard Liege (belga) – Zenit Szentéptervár (orosz), F.C. Köbenhavn (dán) – Bayer Leverkusen (német), OSC Lille (francia) – FC Porto (portugál), Napoli (olasz) – Athletic Bilbao (spanyol)