Allegri büszke lehet a csapatára (fotó: Reuters)
A Juventus kedden hazai pályán 2-1-re legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.
A mérkőzés után Massiliano Allegri, a torinóiak vezetőedzőjre azt mondta:
"Intenzíven futballoztunk, kevés helyet hagytunk a Realnak, de csinálhattuk volna jobban is a letámadást, főleg az első félidőben. Akkor többet kellett volna játszanunk a saját játékunkat. De nem lehetünk elégedetlenek, a Real Madridot sohasem könnyű legyőzni. A sok hiba ellenére elégedett vagyok. A BL-ben sokkal nyugodtabban és érettebben kell futballozni, mint a Serie A-ban, nem tudunk az egész meccsen megállás nélkül rohanni. Be kell osztani, hogy mikor lassítunk és mikor gyorsítunk. De a csapat sokat fejlődött ebben."
Igaz, hogy a Realnak is volt kapufája, de a végén a Juve is növelhette volna az előnyét.
"Nagy kár, hogy a végén Llorente helyzete kimaradt – mondta erről Allegri. – Ma nagyon jól védekeztünk négy hátvéddel, nem volt és nem lesz könnyű kihagyni Andrea Barzaglit, aki ma nagyon jól szállt be csereként is. Bonucci kapott egy sárgát, muszáj volt mellé beküldeni. Stefano Sturaro azért kezdett, mert nagyon jó formában van.”